Gyorshír – Tájfutó MEFOB 2014
A Miskolci Egyetem váltó kategóriában 2. helyen végzett a Zalaegerszegen zajló Tájékozódási Futó Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon. A váltó tagjai: Tugyi Levente, Tölgyesi Tamás, Fehérvári Zsolt.
Serdülő „B” csapat: Egy győzelem, egy vereség
Két jó mérkőzéssel kezdtek U-14-es fiataljaink Szerencsen. Második találkozójukon óriási csatában bezsebelt idei első győzelmük még a felnőtt csapat kupamérkőzésére is hatással volt. Utánpótlás csapatunk szombati edzője, Tóth Tamás hétfőn ugyanis, immár játékosként a mezőny legjobbja lett szintén egy győztes…
Legkisebb Farkasaink is megszerezték első győzelmüket!
Kenguru csapataink közül ezen a hétvégén csak a Szürke Farkasok léptek pályára. Nem sokon múlt, hogy U-11-eseink is – hasonlóan Gyerek együttesünk múlt heti debütálásához – dupla győzelemmel mutatkozzanak be az Egyetemi Körcsarnok (mini)palánkjainak. TISZAÚJVÁROSI PHOENIX KK – MEAFC SZÜRKE…
Kosárbravúr a Körcsarnokban!
Hosszabbítást követően jutott tovább a Hepp Kupában a MEAFC. Ismerős kép fogadta hétfőn este az Egyetemre kilátogató nézőket, hiszen – a hetekkel ezelőtti felkészülési meccshez hasonlóan – ismét az NBI/B csoportos Eger ellen melegített a miskolci kosárcsapat. A tét azonban…
Junior siker a Nyíregyháza ellen!
A regionális bajnokság nyitó fordulójában magabiztos játékkal gyűrtük le a szomszédos Nyírsuli csapatát. Az U-18-as együttes következő mérkőzésére sem kell sokat várni, hiszen október 16-án, csütörtökön az Eger érkezik a Fazekas Utcai Általános Iskolába. A mérkőzés 17:45-kor kezdődik. MEAFC –…
Most a Debrecen nyert
Szomorú végeredmény született egy jó iramú, izgalmakkal teli mérkőzésen a DEAC otthonában. A tavalyi négyes döntő részvevőjeként jelentős játékerőt képviselő hazaiak a második félidőben egységes játékunknak köszönhetően előbb ledolgozták hátrányukat, majd a végjátékra tartogatott extra egyéni teljesítménnyel a győzelmet is…
MEAFC II: Ugródeszka és rutin
A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is két NB II-es csapattal nevezett a bajnokságra a MEAFC. Kosárcsapatunk „kettes” számú gárdáját, annak céljait saját nevelésű játékos-edzőnk, a roppant ambiciózus Sneider Zoltán segítségével mutatjuk be. „Befogadóképességét tekintve széles skálát ölel át második számú…
MEAFC Szürke Farkasok: Kettős győzelem!
Az Országos Gyermek Bajnokság 2. régiójában versenyző csapatunk az Egyetemi Körcsarnokban előbb a sátoraljaújhelyi lányokat, majd a salgótarjáni fiúkat is legyőzte. Kék mezes fiúk az egyik, pirosban melegítő lányok a másik térfélen. A kevésbé járatos szemek kezdeti meglepetését szeretnénk eloszlatni,…
Szezonnyitó győzelem és triplaeső Békéscsabán!
Magabiztos győzelemmel indítottuk a szezont. A hazaiak az első negyedben még tartották magukat, utána viszont a miskolci csapat – lendületes játékának és tizennégy elsüllyesztett hárompontosának köszönhetően – egyszerűen átrobogott a derekasan küzdő békéscsabai csapaton. Játékosaink az évek óta stabil teljesítményt…
Harcra kész MEAFC utazik Békéscsabára!
A déli végeken indítja 2014/2015-ös kosárlabda hadjáratát a MEAFC nb2-es csapata. Bene Szilárd vezetésével augusztus elején edzésbe álló megerősített keretünk igen elszántan várja idei első tétmérkőzését. Játékosaink az évek óta stabil teljesítményt nyújtó hazaiak ellen élesben is szeretnék megmutatni azt…