Két győzelemmel visszakerültek az A-csoportba
Az U12 korcsoportos utánpótlás kosárlabda bajnokságban érdekelt MEAFC-Basketbulls csapata március 24-én, vasárnap, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lépett pályára és két győzelmének köszönhetően visszakerült az A-csoportba. MEAFC-Basketbulls – Salgótarjáni KI 60 – 22 (14-8, 11-10, 17-0, 18-4) MEAFC-Basketbulls: Bozik (19), Balog…
Közel százan „meccseltek” a Körcsarnokban
Skorcze Orsolya (balról), Braun Dávid, Horváth Máté és Pulveri László az eredményhirdetés után. A 32. MEAFC Vándorkupa – Szlaboda István Emlékversenyt, valamint a Géczi István Emlékversenyt március 24-én, vasárnap a Miskolci Egyetem Körcsarnokában rendezte meg a MEAFC asztalitenisz szakosztálya. A…
Fájó vereség Szegeden!
Extraligás férfi röplabda csapatunk vasárnap Szegeden lépett pályára. Kovács Zoltán együttese a 9.-12.helyért zajló alsóházi rájátszás 3. fordulójában szerepelt a Tisza parti városban. A mérkőzés két hazai ponttal indult amire egy Komlósi pont érkezett a MEAFC-Peka Bau részéről. A hazai…
Nem sikerült legyűrni a BKG PRIMA Akadémiát
Pontokban gazdag mérkőzésen szenvedett vereséget március 22-én, pénteken, hazai pályán a MEAFC-PEKA BAU NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A bajnokság 25. fordulójának keretében lejátszott találkozón a BKG PRIMA Akadémia volt a miskolciak ellenfele. MEAFC-PEKA BAU – BKG PRIMA Akadémia…
Budapesten is nyerni tudott a Miskolci Egyetem
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság március 19-i, 17. fordulójában a Miskolci Egyetem férfi csapata a fővárosban vendégeskedett és egy kemény összecsapáson legyőzte a BME-MAFC gárdáját. A mérkőzés mindkét csapat számára más miatt volt fontos. Mindkét oldalon szikrázóan kemény összecsapások jelezték,…
Ajánlattételi felhívás
A MEAFC felhívást tesz közzé a 03075/2018/MVLSZ azonosító számú TAO sportfejlesztési programjának részét képező Medencetéri hangosítás kiépítésére. Kapcsolódó dokumentumok:
Rangadó következik Szegeden!
Vasárnap Szegeden lép pályára a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata. Kovács Zoltán együttese a 9.-12. helyért lévő rájátszásban érdekelt, amiből már egy forduló lement. Mindkét csapat győzelemnek örülhetett a rájátszás első fordulójában hiszen a MEAFC-Peka Bau a TFSE-t verte…
Egerben magabiztosan nyert a MEAFC U16/C
Az U16-korcsoportos fiú kosárlabda regionális bajnokság keretében, március 19-én, kedden este Egerben vendégeskedett a MEAFC U16/C csapata. A miskolciak érvényesítették nagyobb játék-tudásukat és idegenben is magabiztos győzelmet arattak. Egri VSI KOK – MEAFC U16/C 38-80 (13-27, 8-28, 11-19, 6-6) Eger, Balassi…
Hit nélkül nem fog menni!
U20-as I.osztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapesten szerepelt. Varga László együttese továbbra is vár az első győzelemre a legmagasabb osztályban. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: PSE Zöld – MEAFC-Miskolc 3:0 ,, Az előző mérkőzésekhez képest látszik a technikai fejlődés, de…
Továbbra is a tabella 4. helyén vagyunk!
U15-ös I. osztályú fiú röplabda csapatunk szombaton Kaposváron szerepelt. Jakó Imre csapata a házigazdákat legyőzte míg a PSE Zöldtől vereséget szenvedett. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: PSE Zöld – MEAFC-Miskolc 3:0 ,, Mélyen a tudásunk alatt… az okokat meg kell…