Két vereséggel indítottuk az első osztályú szereplésünket!
U20-as fiú röplabda csapatunk azzal, hogy a másodosztály osztályozóját sikerrel vette a középszakaszt már legmagasabb osztályban az első osztályban kezdhette. Varga László együttesében voltak hiányzók és ha ott vannak talán máshogy alakulnak az eredmények, de így is derekasan helyt álltak…
U15 III.o.: Szoros mérkőzéseken vagyunk túl!
U15-ös III.osztályú fiú röplabda csapatunk a MEAFC-Gárdonyi Egerben vendégszerepelt az elmúlt hétvégén. Bacsó István csapata küzdött derekasan, de két vereséget könyvelhettek el a nap végére. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Gárdonyi – MEAFC-Felsőzsolca 0:3 ,, Az első szettben gyengélkedtünk nyitás-fogadásban.…
Sikerült megszakítani a rossz szériát!
A kosárlabda Gyermek-kupa 4. fordulójának keretében a MEAFC-Cápakölykök csapata a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lépett pályára. Érdekesség, hogy ezúttal két lánycsapat következett az ellenfelek sorában, mindkettőt sikerült legyőzni, így megszakadt az elmúlt időszak rossz szériája. MEAFC-Cápakölykök – DVTK Akadémia 64-60 (7-18,…
Elhibázott büntetők miatt vesztett a MEAFC-Peka Bau U20
Az NB I/B, Piros-csoport, férfi U20-as kosárlabda bajnokság 15. fordulójában, január 12-én, pénteken este egy végig izgalmas találkozón, néhány elhibázott büntető miatt maradt alul a MEAFC-Peka Bau U20-as gárdája a Vasas Akadémia együttese ellenében. MEAFC-PEKA BAU U20 – VASAS…
Csendesen beletörődtünk a vereségbe
Pénteken este férfi Extraligás csapatunk Kazincbarcikán szerepelt a bajnokság soron következő fordulójában. A vármegyei derbin szerette volna megnehezíteni Bagó László együttese a vendéglátó Greenplan-VRCK dolgát. Az első szett egy hazai ász nyitással indult majd ezt követte még egy blokk hazai…
Két győzelem a középszakasz első tornáján!
Szombaton Kunhegyesen lépett pályára fiú U15-ös röplabda csapatunk a bajnokság középszakaszának első tornáján. Jakó Imre együttese kiválóan szerepelt hiszen két győzelemnek örülhettek a nap végén. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: DEAC – MEAFC-Miskolc 0:3 ,,Megkezdődött a középszakasz! A srácok a…
Egerben nyert a MEAFC U16/C csapata
Az U16-os fiú kosárlabda Regionális Bajnokság január 12-i fordulójában, Egerben vendégeskedett és nyert a MEAFC U16/C csapata. Egri VSI KOK – MEAFC U16/C 44-94 (9-17, 22-19, 9-29, 4-29) Eger, Balassi Bálint Általános Iskola, Vezette: Takács Zoltán, Suhajda Levente Egri VSI…
Felsőbb osztályba léphetnek a MEAFC tollaslabdázói
A MEAFC OCSB III. osztály, Közép-csoportjának győztes tollaslabda csapata az aranyéremmel: Morvai István (balról), Ang Boon Peng, Imri Hanna, Muzsnay Kinga, Rausz Ádám, Béres Hedvig, Csonka Borbála és Ang Ze Khai. A MEAFC tollaslabda szakosztályának játékosai január 13-án, Budapesten bebiztosították elsőségüket az…
Hazai pályán nem bírtunk el a Vasas Akadémiával
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata január 12-én, pénteken a Vasas Akadémia gárdáját fogadta az Egyetemi Körcsarnokban. A bajnokság 15. fordulója keretében lejátszott mérkőzésen a fővárosiak a találkozó első felében elhúztak, a házigazdák ezúttal csak a második…
Rövid pihenő után újra futsal labda pattog az UFO-ban.
Hétfőn este a VS Dunakeszi csapatát fogadjuk. A 2023-as évet idegenben fejeztük be. Sajnos csak megszorongatni tudtuk a bajnokesélyes Tiszaföldvár gárdáját, 6:4 arányban alulmaradtunk. Hétfőn este 20:30-kor a VS Dunakeszi lesz a vendégünk. Az őszi első mérkőzésen vereséget szenvedtünk idegenben.…