• Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Visszacsúsztunk a 6.helyre!

    Másodosztályú fiú U13-as röplabdacsapatunk vasárnap Lovasberényben szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. Obbágy Zsuzsanna tanítványai a Székesfehérvárral és a DEAC-cal mérkőztek meg. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: ÉRDA-MÁV Előre Akadémia ,A’ – MEAFC-Bársony  2:1 ,,Az első mérkőzést a székesfehérvári házigazdák ellen…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Első helyen zártuk a középszakaszt!

    Pénteken NBI-es röplabdacsapatunk Szegeden zárta a középszakaszt. Azt már a mérkőzés előtt lehetett tudni, hogy csapatunk első helyét ez a párharc nem befolyásolja míg a szegedieknek pontokra volt szükségük a második hely megtartásához. Az első szettben csapatunk hamar magához vette…

  • Asztalitenisz szakosztály

    Férfi TOP14 a Miskolci Egyetemen

    A férfi asztaliteniszezők megyei TOP14-es bajnokságát március 4-én, szombaton, 13.00 órától rendezi meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Asztalitenisz Szövetség. A Miskolci Egyetem E/4-es tornatermében az idei szezon vélhetően legerősebb mezőnye méri össze tudását. A résztvevők: Köllő Ábel, Sanduly Levente, Tamás Szabolcs,…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U16

    Nem ment a Szerencs ellen

    A MEAFC U16/B fiú kosárlabda csapata a napokban a Szerencsi Darazsak ellen lépett pályára és szenvedett vereséget. MEAFC U16/B – Szerencsi Darazsak 60–84 (16-25, 10-21, 18-24, 16-14) MEAFC U16/B: Lengyel (17/3), Maruzs (12/6), Horváth (12), Holló (10/6), Kapin (3), Ferenczi…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Szegeden zárjuk a középszakaszt!

    Pénteken este 18:30-kor Szegeden zárja a középszakaszt NBI-es röplabdacsapatunk. Bagó László együttese az előző fordulóban már bebiztosította első helyét a tabellán. Ettől függetlenül ismét egy igazi rangadónak nézünk elébe, ahol nem is lehet más a cél, mint a győzelem.  …

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U14

    A MEAFC-Jezsuita a nagydöntőben folytatja

    Az U14 korcsoportos fiú kosárlabdázók számára kiírt EYBL nemzetközi torna 2. fordulóját február utolsó hétvégéjén, Budapesten rendezték meg. A MEAFC-Jezsuita csapata három értékes győzelmet aratott és egy minimális különbségű vereséget szenvedett, így csoportmásodik lett, mellyel kiharcolta, hogy a nagydöntőben folytathassa…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U20

    Fájó vereség Budapesten!

    U20-s fiú csapatunk vasárnap Budapesten lépett pályára a Kistext SE ellen. Varga László csapata nem teljes kerettel utazott el azon a napon illetve volt aki sérülten vállalta a játékot. Valamint sajnos sérülés is történ ezen a mérkőzésen. Így sajnos 3:1-es…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    Egy győzelem egy vereség Budapesten!

    Harmadosztályú U15-ös fiú röplabdacsapatunk szombaton Budapesten szerepelt. Bacsó István csapata egy győzelmet és egy vereséget ért el azon a napon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: CSRC Sportegyesület – MEAFC-Gárdonyi  3:0 ,,Az első szettben megszeppentünk a lista vezetőtől. A második és harmadik…

  • Egyetemi Sport,  EUSA

    Önkénteseket várnak az Európai Egyetemi Bajnokságokra

    Önkénteseket várnak az Európai Egyetemi Bajnokságokra A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC), valamint a Miskolci Egyetem aktív közreműködésével 2023-ban két nagyszabású nemzetközi sporteseményt rendeznek Miskolcon. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) páratlan években Európai Egyetemi Bajnokságokat (EUC) szervez, sportáganként…