Fájó vereség Budapesten!
U20-s fiú csapatunk vasárnap Budapesten lépett pályára a Kistext SE ellen. Varga László csapata nem teljes kerettel utazott el azon a napon illetve volt aki sérülten vállalta a játékot. Valamint sajnos sérülés is történ ezen a mérkőzésen. Így sajnos 3:1-es…
Továbbra is őrzik hazai veretlenségüket
A férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság Keleti-csoportjának 9. fordulójában, február 28-án, kedden a Debreceni Medikusok csapatát fogadta és győzte le a Miskolci Egyetem csapata, mely így továbbra is őrzi hazai veretlenségét. Miskolci Egyetem – Debreceni Medikus SE 108-78 (34-21, 26-25,…
Egy győzelem egy vereség Budapesten!
Harmadosztályú U15-ös fiú röplabdacsapatunk szombaton Budapesten szerepelt. Bacsó István csapata egy győzelmet és egy vereséget ért el azon a napon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: CSRC Sportegyesület – MEAFC-Gárdonyi 3:0 ,,Az első szettben megszeppentünk a lista vezetőtől. A második és harmadik…
Önkénteseket várnak az Európai Egyetemi Bajnokságokra
Önkénteseket várnak az Európai Egyetemi Bajnokságokra A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC), valamint a Miskolci Egyetem aktív közreműködésével 2023-ban két nagyszabású nemzetközi sporteseményt rendeznek Miskolcon. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) páratlan években Európai Egyetemi Bajnokságokat (EUC) szervez, sportáganként…
Egy győzelem egy vereség Székesfehérváron!
U15-ös másodosztályú fiú röplabdacsapatunk szombaton Székesfehérváron szerepelt. Bártfai Krisztián alakulata egy győzelmet és egy vereséget szerzett. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: ÉRDA-MÁV Előre Akadémia ,B’ – MEAFC-Felsőzsolca 0:3 ,,Szorosan indult az első szett, de szép mentésekkel és egy jó nyitássorozattal szép…
Részsiker és vereség Szerencsen
A MEAFC U14/C fiú kosárlabda csapata a regionális bajnokság 8. mérkőzését a napokban Szerencsen játszotta le. A vendégek sokat fejlődtek a legutóbbi találkozójuk óta, de nyerni ezúttal sem sikerült nekik. Szerencsi Varázslók – MEAFC U14/C 90-46 (12-16, 23-7, 31-15, 24-8)…
Foghíjas kerettel is egy győzelem egy vereség a hétvégén!
U15-ös fiú röplabdacsapatunk szombaton Kunhegyesen szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. Jakó Imre csapatát betegségek tizedelték, de így is minden dícséretet megérdemelnek a srácok, hiszen egy győzelmet és egy veresét könyvelhettek el azon a napon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: Kunhegyes…
Közösen jótékonykodtak
A MEAFC sportolóinak, edzőinek, munkatársainak közel 20 fős csoportja február 25-én, szombaton – az Első Miskolci Lions Klub tagjaival együtt – a miskolci FUX Zrt.-nél végzett önkéntes munkát. Az önkéntesek 57 db kábeldobot szereltek össze, melynek munkadíját jótékony célra ajánlották…
Győzelem a DKSE ellen, a Középszakaszt 1. helyen zárjuk!
Szombaton 18 órától az egyetemi körcsarnokban lépett pályára ismét NBI-es férfi röplabda csapatunk a bajnokság felsőházának utolsó előtti fordulójában. Bagó László együttese a Dunaújvárost fogadta ezen a napon. Csapatunk jó formában várta az összecsapást hiszen a középszakaszban eddig minden mérkőzését…
Egymás ellen játszottak a kadettek
Az U16-os fiú Regionális Bajnokság keretében, február 24-én, a Miskolci Egyetem Körcsarnokába mérkőzött meg egymással a MEAFC fiatalabb és idősebb kadett csapata. MEAFC U16/C – MEAFC U16/B 43 – 73 (17-15; 4-18; 11-16; 11-24) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Lónáth L.,…