• EUSA,  Klub

    Rakaczki Zoltánt, a MEAFC ügyvezetője elnökét az Európai Egyetemi Sportszövetség Ellenőrző Bizottságának alelnökévé választották

    A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS)  jelölését követően az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) vezetése legutóbbi ülésén az újonnan létrehozott Ellenőrző Bizottságának alelnökévé Rakaczki Zoltánt, a MEAFC ügyvezetőjét választotta meg. A megbízatás a  2016-2020 időszakra vonatkozik. A bizottság célja, hogy…

  • MEFOB Egyéb

    Jól szerepelt a Miskolci Egyetem az Úszó MEFOB-on!

    A hétvégén megrendezett úszó Mefob-on egyetemünk 5 hallgatója szállt medencébe. Sávolyi Sára 100 m gyorson 4. pontszerző, illetve 400 m gyorson bajnoki ezüstérmet jelentő helyezést ért el.  Kovács Eszter, Veleczki Patrik jó versenyzéssel a közép mezőnyben végeztek, Nagy Evelin 100…

  • Tollaslabda szakosztály

    MEAFC – Tollaslabda sikerek

    2016. november 19-én került megrendezésre Pécsen a MULTI ALARM KUPA I. osztályú országos felnőtt tollaslabda ranglista verseny.  Férfi egyéni „A” kategóriában Horányi Gábor, a MEAFC sportolója az 5-8. helyen végzett.  Férfi páros „A” kategóriában a Horányi Gábor – Oláh Gábor…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

    Maradunk az „F” csoportban

    Kenguru Kupa, Alapszakasz 2. forduló, 2. régió, “F” csoport MEAFC Szürke Farkasok – Salgó Basket 40-12 (8-2, 8+4-0+3, 2-5, 18-2) MEAFC Szürke Farkasok: Sulkovszki (4+1), Gönczöl (3), Nagy (2), Tisza (1) Rem Csere: Csiky (12+1), Horváth (12), Tóth (2), Miskolci (1), Monostori (1), Kósa,…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Kemény csatát nyertünk meg a Honvéd otthonában!

    Nagyot harcolt a csapat idei hetedik győzelméért! Alig indult el a meccs, Endrész máris megkezdte a pontgyártást. Jó büntetőjét jó ziccere kísérte, majd Stefán kosarára Drahos válaszolt kintről. Soha rosszabb kezdést idegenben. A házigazda tudatos támadásaival leginkább Stefánt kereste, a vendégek pedig lendületes betörés-kiosztásokkal operáltak, így Szögi, és a kék…

  • Vízilabda

    Edzőtáboroztak a MEAFC-os vízilabdások

    A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club vízilabda szakosztálya edzőtábort szervezett utánpótlás korú sportolói részére, pályázati pénzből biztosítva annak valamennyi költségét. Az edzőtábor helyszíne Sátoraljaújhely volt, ahol a szakmai munka (naponta 2 úszó és vízilabda edzés) sor került edzőmérkőzésekre is…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U12

    Túlságosan akartunk nyerni…

    Gyermek Kupa, Alapszakasz 2. forduló, 2. régió MEAFC Szürke Farkasok – DVTK-ÉLKSK Ózd 34-49 (4-13, 10+2-13+5, 14-10, 14-10) MEAFC: Szűcs (3), Magyar (2+1), Bedzsó (2), Petrigán, Tóth. Csere: Dallos (10), Csiky (6), Horváth (4+1), Halász (4), Tisza (1), Monostori. Edző: Cserhalmi Ede.…