Magabiztosan, ahogy kell!
Energikus játék hozta meg a szezonindító győzelmet! Galló most saját korosztályában megmutathatja, hogy a felnőtt meccseken szerzett tapasztalat junior csapatunk számára is nagy segítség lehet. Egyre keményebben dolgozó fiataljaink esélyt sem adtak a szerencsieknek, így megérdemelt sikerrel kezdték a Regionális…
Emelt fővel távozhattunk Egerből!
Három negyeden keresztül miénk volt az előny. Saját közönsége előtti debütálásra készült az eddig még nyeretlen Eger, így borítékolható volt, hogy mindent kiadnak majd magukból a hőn áhított első siker érdekében. Nos, az elején a mieink is rendesen „beleálltak” a…
Nem bírtunk a tavalyi döntőssel!
Átalakított csapatunk ellen sima győzelmet aratott egy sokkal összeszokottabb és rutinosabb Eger. Nádasi, Kiss, Szepesi, Takács és Veres a tavalyi egyetemi bajnokikon bizonyítottak, idén azonban a pályán már nem segíthettek miskolci társaiknak. Bár Orosz Bence elsőre bíztatóan mozgott, az új…
Soha rosszabb kezdést!
Két győzelemmel indította a bajnokságot U-12-es csapatunk. Szürke Farkasaink tavalyról nem csupán a nevet, hanem a jó formát is magukkal hozták, így két jó ellenfél ellen – az idény eleji temérdek pontatlanság ellenére is – két sikerrel kezdték meg a…
Sikeres születésnapi kupameccs!
Kapitányunknak, Tóth Gábornak torta helyett továbbjutással kedveskedett a csapat! A névsor, az edző személy(iség)e és leginkább a mutatott játék alapján kijelenthető, hogy idén az eddiginél is masszívabb gárda körvonalazódhat Hajdúhadházán. A Tiszaújvárosból érkező Kilyen Őrs NB II-es „kikölcsönzése” új lendületet adott az…
Egy félidőnyi bravúr a kupában!
A huszonegyedik percben még továbbjutásra álltunk a B csoportos Eger ellen. A harmadik negyedben a mieink – egy kosár kivételével – csak büntetőből tudtak pontot szerezni, míg az egriek ekkor öt hármast is bedobtak. A vendégek összességében érvényesítették az osztálykülönbség…
Határozott bemutatkozás, de vendégsiker!
A győzelem most még elmaradt. Lendületes első félidei játékkal mutatkozott be – a Kiss Balázzsal és Orosz Bencével kiegészülő – utánpótlás csapatunk a „B” csoportos bajnokságban. Az ellenfél azonban kihasználta kor és képzettségbeli előnyét, így összességében megérdemelten nyerték a mérkőzést.…
Győzelemmel köszöntöttük a B csoportot!
Remek közönségünk győzelembe hajszolta újonc csapatunkat! Kilenc évnyi várakozás után eljött a pillanat, amire a miskolci kosárlabda kedvelői oly rég óta vártak, hiszen Drahos sikeres büntetője után újra B csoportos hangon „szólalt meg” a Körcsarnok gyűrűje. Újonc csapatunk immár egy osztállyal feljebb…
Ajánlott esemény: Szendrő körül gyalogszerrel
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet egy remek hétvégi szabadidős programra. Szendrő körül gyalogszerrel vezetett gyalogos teljesítménytúrát idén 11. alkalommal rendezi meg a Szendrői Természetjáró Szakosztály 2015. október 3-án. A túra rajtja 8.30 és 10.30 között Szendrő, Fő utca 19. lesz. A túra során cél a napokban átadott…
Lesz ez még sokkal jobb is!
Fiatalként, mélyvízben, úszók között egyelőre csak evickélt serdülő „B” csapatunk. Kitartó és szorgalmas munkával viszont a jövőben ezekből a „pofonokból” profitálni fogunk, fogtok. Menni előre elszántan, Gyerekek! GKS Nyíregyháza „C” – MEAFC „B” 102-29 (29-6, 25-15, 22-4, 26-4) Nyíregyháza: Mezei (21), Csikós…