Kosárlabda NB1

NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Rá sem lehetett ismerni a csapatra!

    A győriek idei első idegenbeli győzelmüket aratták a Körcsarnokban. Igaz, hogy vállvédőben, de ott melegített a társakkal a felépülőben lévő Szögi is. Timkó és Cole-Brinson pontjaival egész jól kezdte a házigazda (7-2) az igen kevés kosár jellemezte az első negyedet, ám a győriek,…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Nem tudtuk végig tartani a listavezetőt!

    Az oroszlányi csapat koncentráltabb teljesítményt nyújtva megérdemelten győzött a MEAFC ellen. Mindkét csapat kezdő irányítója és centere nélkül készült a találkozóra. A hazaiaknál Kiss Kornél és az amerikai Spagnolo, a vendégeknél Szögi és Galló hiányzott az összeállításból. Gyors öt ponttal,…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Kemény rangadót nyert a MEAFC!

    Kifogott a határozott hazai védelem a második helyezett veszprémi csapaton. Hiába kezdődött a tavalyi bajnoki elődöntő és az őszi hosszabbítást követő veszprémi siker „visszavágója” a kék mezes Hegedűs hármasával, Drahos vezetésével a MEAFC három perc alatt „kikért egy időt” a vendégeknek (9-3). Cole-Brinson, a házigazda…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Amerikai dobógép érkezett Miskolcra!

    Patrick Cole az átigazolási határidő lejárta előtt érkezett a MEAFC NB I/B-s kosárlabda csapatához. A remek referenciával rendelkező, legutóbb az Év Játékosa címet is elnyerő amerikai játékos kiváló játékkal és idegenben szerzett győzelemmel mutatkozott be Magyarországon. A Veszprém elleni pénteki…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Védekezésével nyert csatát a MEAFC!

    A lepattanók harcát fölényesen uralva, az utolsó öt percben kosarat sem kapva fordított és nyert a miskolci kosárcsapat! A hazaiak kezdtek energikusabban, míg a vendégek több pontatlan támadással nyitották a mérkőzést. Takács tempódobását követően azonban a sérüléséből felépült Béres volt közelről eredményes. A negyed…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Amerikai kosarassal erősített a MEAFC!

    A mezőnyposzton bevethető Patrick Cole pénteken már pályára is léphet a Bonyhád ellen. Nem mindennapi sérüléshullám nehezíti az NB I/B Piros csoportjában szereplő MEAFC kosárlabda csapatának idei szezonját. Galló, Orosz, Béres és Szögi személyében meghatározó játékosok dőltek ki hosszabb időre…