Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Dobogót ér a MEAFC nagykőrösi győzelme!
Több remek egyéni teljesítmény szállította a miskolci kosarasok újabb vendégsikerét. A nagykőrösiek összeállítása három helyen változott a csapatok őszi mérkőzéséhez képest. Aktiválták korábbi centerüket, a magyar-olasz felmenőkkel rendelkező Candido-t, ott volt a pályán a mindig vajkezű Kovács Sándor is, ám…
Pontatlan támadások okozta vereség
A miskolci szurkolótábor viszont fergeteges volt. Jól kapta el a hazai csapat a rajtot, bár ehhez kellettek a sikertelen vendég távoli dobások is. Látszott, hogy Gant, a házigazda csapat amerikai játékosa meg akarja mutatni honfitársának, Price-nak, hogy ki az úr…
Hosszabbítás utáni MEAFC győzelem Óbudán!
Elszántság, küzdeni tudás és végül Drahos rutinja hozta meg csapatunk idei 15. sikerét! A tabella szerint a 10. helyezetthez látogatott a listavezető MEAFC, ám a házigazda kerete több új játékossal bővült, így – az elsősorban hazai pályán masszív Kaszások ellen…
Felsőházba jutott a MEAFC kosárlabda csapata!
Közönségszórakoztató mérkőzésen győztük le a Békést! Ismét szépen hömpölygött a tömeg a Körcsarnokba, sőt, a MEAFC alapszakaszának utolsó hazai mérkőzését Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Dr. Deák Csaba, A Miskolci Egyetem kancellárja is a helyszínen tekintette meg. Drahos indította üzemi…
Győzelmet hozott a Honvéd elleni nézőcsúcs!
Az amerikai Zach Price remekül mutatkozott be a miskolci csapatban. A zsúfolt lelátó már önmagában is boldogsággal tölthette el a MEAFC család tagjait, ám plusz büszkeség, hogy a Bőcsi Általános Iskola maroknyi diákja is a helyszínen szurkolt a miskolci kosarasoknak…
Hazai siker a debreceni rangadón!
Derekasan küzdött a MEAFC, ám ez idegenben kevésnek bizonyult. A MEAFC új játékosa, Zach Price egyelőre még civilben szemlélte a kispadról, hogy – a csapattársai elmondása szerint – ez a Debrecen már nem ugyanaz a Debrecen, mint amelyik az ősszel…
Amerikai kosaras érkezett az Egyetemi Körcsarnokba!
Zach Price személyében fiatal kosaras érkezett a MEAFC csapatához. Korábban a Louisville és a Winthrop Egyetemen tanuló 23 éves, 208 cm magas, 113 kg súlyú center kéthetes próbajátékon mutathatja meg tudását, és a tervek szerint a következő hazai mérkőzésen –…
Parádés pillanatokkal fűszerezett MEAFC győzelem!
Igen látványos mérkőzést láthatott az ismét szép számban jelen lévő miskolci publikum. A MAFC valószínű, hogy készülve a hétvégi, Vasas elleni nagy fővárosi rangadójára, nem nevezte a miskolci mérkőzésre az „A” csoporttal együtt készülő játékosait. Egy hiányzó hazai oldalon is…
Értékes MEAFC siker Salgótarjánban!
Rutinos végjátékunknak köszönhetjük idei 11. győzelmünket. Moore helyett Harris várta a Salgótarján csapatban irányító poszton a miskolciakat. A házigazda amerikai játékosuk kicserélése mellett tovább erősödött, hiszen az „A” csoportos Kecskeméttől a több játéklehetőség reményében Jakab is Nógrádba érkezett. Egész jól…
A MEAFC nyerte a borsodi kosárrangadót!
Újabb nézőcsalogató győzelmet szerzett a miskolci csapategység. „Hűha, ez nem lesz könnyű!” – morajlott a zsúfolt miskolci lelátó, mikor a vendégek amerikai centere kiszorított helyzetből megszerezte a borsodi rangadó – és saját maga magyarországi – első pontjait. Két újvárosi büntető…