Röplabda szakosztály

MEAFC Röplabda szakosztály

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Győzelem Debrecenben!

    A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk Debrecenbe látogatott ahol a DEAC U21-es csapata volt az ellenfél. A mérkőzésről elmondható, hogy szoros mérkőzés kerekedett ki belőle. De rutinus csapatunknak sikerült három szettben megverni a lelkes hazai csapatot. Bacsó István edző értékelése: ,,A…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Fontos győzelem a Nyíregyháza ellen!

    A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk az NB II Keleti ,,B” csoport 5. fordulójában hazai pályán fogadta a GLP Nyíregyháza csapatát. Csapatunk idény kezdése, kicsit döcögősre sikerült, hiszen eddig a mérkőzésig 3 vereség és mindössze egy győzelem állt a nevünk…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U19

    Voltak biztató jelek!

    A mögöttünk hagyott hétvégén U19-es csapatunk Nyíregyházára látogatott, ahol a VRCK III. és a GLP Nyíregyháza csapataival mérkőztek meg. Sajnos mindkét fél erősebbnek bizonyult csapatunknál így két vereséggel tértek haza a fiúk.  MEAFC-Miskolc U19: Heinrich Bence, Buri György, Kruzsecsky  Csaba,…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

    A rutin győzött!

    A NB II Keleti ,,A” csoport 4. fordulójában hazai környezetben fogadta U21-es csapatunk veretlen a Gyöngyösi RSE csapatát. Papp Dóra összegzése a mérkőzésről: ,, Ezen a mérkőzésen megmutatkozott a rutinbeli különbség a két együttes között. Többször meglepődtünk, mivel a Gyöngyös tapasztalt…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Megvan az első győzelem!

    A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk az Újfehértói SK csapatát fogadta hazai pályán az NB II Keleti ,,B” csoport 3. fordulójában. Bacsó István összegzése a mérkőzésről: ,, Magabiztosan végig vezetve nyertük meg a mérkőzést. Külön öröm számomra, hogy mindenkinek tudtam…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    3-ból 3 a hazai rendezésű tornán!

    Mint az első fordulóból kiderült a csoporton belül a GLP Nyíregyháza lesz a nagy ellenfél. Tatár Mihály U15 OGYB II. oszt. `C` 2. forduló (2019. október 26.) Miskolc A hazai rendezésű tornán elsőnek a szabolcsiakkal küzdöttünk meg.  A mérkőzésről összességében elmondható,…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

    Szoros vereség Szegeden

    A mögöttünk hagyott hétvégén U21-es csapatunk Szegeden vendégszerepelt az NB II Keleti ,,A” csoport 3. fodulójában. Az előző fordulóban hazai pályán győzték le Papp Dóra tanítványai a Gödöllő csapatát. Így jó hangulatban és tele önbizalommal utaztak Szegedre. Ahol egy szoros…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

    Megvan az első győzelem!

    U17: A mögöttünk hagyott hétvégén Szolnokon szerepeltek U17-es röplabda csapatunk tagjai, ahol a házigazdák mellett a VRCK I. és az Újfehértó csapataival küzdöttek. Az előzetes várakozásoknak megfelelően egy győzelmet sikerült bezsebelni a fiúknak. Buzek László U17 férfi Országos Serdülő Bajnokság…