U-14: Következik az Országos Főtábla szereplés!
Az U14-es bajnokság őszi szakaszában a régióban második helyen végezve kiharcoltuk az Országos Főtáblán való szereplés jogát. A MEAFC támogatásának és közbenjárásának köszönhetően a bajnokság egyik legfontosabb szakaszában itthon, hazai környezetben mutathatják meg a srácok, hogy országos szinten is érdemes…
Egy fordulóval a vége előtt már biztos az alapszakasz győzelem
Az új esztendőt csapatunk a Vegyész RC Kazincbarcika U21-es csapat vendégeként kezdte meg a mögöttünk hagyott hétvégén. A mérkőzés első felvonásában csapatunk villámrajtot vett köszönhetően a magabiztos nyitásoknak és a hatékony sáncmunkának. Így hamar 5:1-es eredményt mutatott az eredményjelző tábla.…
A tavalyi nyugati bajnok nyerte a keleti rangadót!
Jó mérkőzésen rossz miskolci dobószázalékkal zárult a mérkőzés. TFSE – Miskolci Egyetem 80-68 (22-17, 18-25, 17-14, 23-12) Egyetemi bajnokság, Budapest, Alkotás utca, 30 néző. Vezette: Józsa András, Molnár Tamás. Miskolci Egyetem: Takács D. (18/3), Tóth (14/3), Orliczki Már., Kopasz (7/3),…
Látványos és agresszív játékkal győzött a MEAFC-Miskolc!
A visszatérő Galló Márk és Tóth Viktor is bíztatóan mozgott az U-20 gárda elleni házi edzőmérkőzésen. MEAFC-Miskolc – MEAFC-Miskolc U-20 108-73 (30-26, 19-16, 33-19, 26-12) Felkészülési mérkőzés, Miskolc, Körcsarnok, 65 néző. Vezette: Domán István, Lónáth László. MEAFC: Takács D. (8), Tóth B.…
Fiatal és nagyon fiatal miskolci kosarasokért szoríthatunk!
A MEAFC-Miskolc U-20-as kosárlabda csapata 7 győzelemmel és 5 vereséggel a tabella 7. helyéről várja a folytatást. A bajnokság második köre előtt Tóth Gábort, a miskolciak edzőjét kérdeztük eddigi tapasztalatokról. Úgy alakult az első kör, ahogy előzetesen tervezni lehetett? Felemás…
Egy héttel később jön a Bonyhád!
Biztosan miskolci győzelemmel indul az év! NB I-es kosárlabda csapatunk az eredeti időponthoz képest egy héttel később, tehát jövő pénteken, január 11-én fogadja majd bajnoki mérkőzésen a Bonyhád együttesét.A Körcsarnok azonban így sem marad mérkőzés nélkül, hiszen a MEAFC-Miskolc házon…
Győzelmet ért a masszív miskolci védekezés!
Értékes idegenbeli sikerrel zárta az évet a MEAFC-Miskolc kosárlabda csapata. Nagykőrösi Sólymok KE – MEAFC-Miskolc 72-84 (13-24, 20-13, 10-19, 29-28) NB I/B Piros csoport 13. forduló, Nagykőrös, 200 néző. Vezette: Gál János, Maár Gábor, Mintál Csaba MEAFC: Orliczki Már. (3/3),…
U-14: Karácsonyi felkészülési torna Szlovákiában!
Karácsonyi felkészülési tornán vett részt a MEAFC U14-es csapata a szlovákiai Svit városában. A hatcsapatos tornán való részvételt a kiemelt serdülő bajnokságra való felkészülés fontos állomásának szántuk. 5 mérkőzést játszottunk serdülő szabályrendszerben nagyjából 48 óra alatt kifejezetten képzett, jó ellenfelek…
Győzelem az NBII-es rangadón, míg ezüstérem U13-as tornán
Vasárnap bajnokság 11. fordulójában hazai pályán fogadtuk a PSE Debrecen csapatát. A két csapat mindig nagy csatát játszik egymással nem volt ez másként most sem. A mérkőzésről elmondható, hogy csapatunk helyenként sok hibával játszott, de voltak igazán szép támadások is.…
Jókor jön a pihenő!
A hétvégi forduló nem volt túl kedvező számunkra. Egy vereség egy győzelem így maradtunk „A” csoportban. MEAFC Cápakölykök – Szerencsi Darazsak 56 – 67 (10-18, 15+5-9+6, 10-15, 16-19) MEAFC: Oleár (13), Csiky (9), Horváth (7), Lengyel (7), Gönczöl (6), Sulkovszki…