I. MEAFC női kispályás labdarúgó “mini” torna
A MEAFC Női Kispályás Labdarúgó Szakosztálya szervezésében, egy színvonalas tornát volt szerencsénk megtekinteni május 19-én. Négy női alakulat küzdött meg a győztesnek járó trófeáért. Név szerint a „Fáy”, „Szemere”, „Lévay” és a „MEAFC”. A küzdelmek 10:00-tól egészen 13:20-ig tartottak, ezen…
Siker a Debrecen ellen!
Egymásért nagyot küzdve, győzelemmel zárta a rájátszást a MEAFC. Ahogy az a két csapat mérkőzésein lenni szokott, ezúttal is a benti emberek kezdték serényebben a pontgyártást. Fazekas és Szojka nyitó megmozdulásain látszott, hogy a hetek óta tartó jó formájukat átmentik…
Elődöntőben a juniorok!
A rájátszást hibátlanul teljesítve, első helyen jutott a megyei bajnokság legjobb négy gárdája közé Junior csapatunk. A döntőbe kerülésért az alapszakasz során kétszer már legyőzött Tiszaújvárosi Phoenix KK csapatával mérkőznek majd fiataljaink. A másik ágon a tavalyi bajnok Sátoraljaújhely a…
Ötödik helyen zártak a felnőttek
A megyei bajnokság négy mérkőzésből álló rájátszása véget ért. Felnőtt csapatunk nem tudta megelőzni a Tiszaújvárost, így nem sikerült bejutniuk a legjobb négy közé. A Szikszót azonban kétszer is két vállra fektették, így őket megelőzve az ötödik helyen zárták az…
Kosaras Nyári Tábor 2015
A MEAFC Kosárlabda Szakosztálya az iskolai tanév végét követő hetekben kosárlabda napközis táborokat szervez kosárlabdát szerető fiatalok számára. Várjuk azokat a 6-18 éves gyerekeket, akik a MEAFC csapataiban tanulják a kosárlabdát, illetve minden olyan érdeklődőt, akik szeretnének egy játékos, a…
Második helyen jutunk tovább!
Hiába volt tartása a csapatnak, a győzelem ezúttal elmaradt. Az első negyed itt is, ott is a magasabb emberekről szólt. Andrássy, Fazekas és Tóth is szép belső kosarakat szereztek. A hazaiak büntetőkből és egy utolsó másodperces kosárral tartották magukat egálon…
Ezüstérmes a MEAFC II!
Bravúros hajrával a második helyet szerezte meg a Miskolci EAFC II férfi asztalitenisz együttese! Az alakulat a megyei bajnokságban szerepel, és sokáig csak az élen állók mögött foglalt helyet a táblázaton, azonban a tavaszi idény végéhez közeledve egyre jobb és…
Beszámoló a Miskolci Egyetemen megtartott demonstrációs futásról
Második alkalommal is sikeresnek bizonyult a FUT AZ EGYETEM – 1735 méter közösen! elnevezésű, egészséges életmódot népszerűsítő demonstrációs futás a Miskolci Egyetemen. Az eseményen mintegy 300 fő hallgató és oktató vett részt. Az útvonal körbejárta a Campus területét: a Főépület,…
Asztalitenisz megyei bajnokság – tavaszi mérkőzések eredményei
16. forduló: Borsod Volán – MEAFC II 8-10 17. forduló: MEAFC II – Sátoraljaújhely II 14-4 18. forduló: Sátoraljaújhely I – MEAFC II 9-9 19. forduló: x – MEAFC II 20. forduló: MEAFC II – Boldva SE 11-7 21. forduló:…
Parádézott a miskolci kispad!
Hetvenöt pontot szereztek a cserejátékosok a Debrecen ellen. MEAFC – DEAC 118-74 (24-19, 30-12, 30-21, 34-22) NB II Keleti csoport Rájátszás, 4. forduló. Miskolc, Körcsarnok. Vezette: Gergely, dr.Mészáros. MEAFC: Drahos (5/3), Szepesi (11), Tóth G., Szojka (13), Fazekas (14). Csere: Takács…