Szűcs István „Miskolc Város Sportjáért” díjban részesült
Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Szűcs István, a MEAFC munkatársa, „Miskolc Város Sportjáért” díjban részesült. Szűcs István egyik főszervezője a Kassa-Miskolc Ultramaraton, a Barátság Maraton és a Bükki Hegyi Maraton sportrendezvényeknek, valamint hosszú évtizedek óta dolgozik a miskolci sportéletben. A…
A csapategység, a sportág szeretete hozta meg az extraligát
Soha nem járt még olyan magasságban a MEAFC férfi röplabda csapata, mint a most befejeződött NB I-es bajnokság végén. A döntő győzteseként a következő szezonban a legmagasabb osztályban, az extraligában folytathatják. A sporttörténelmi siker apropóján beszélgettünk a gárda két meghatározó…
Hatodik helyen zártuk a bajnokságot!
U13-as másodosztályú fiú röplabda csapatunk szombaton Kazincbarcikán szerepelt a bajnokság hatos döntőjében. Obbágy Zsuzsanna tanítványai nagyot harcoltak, de végül a hatodik helyen zárták a napot és vele a bajnokságot is. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: EVSI – MEAFC-Bársony 2:0 ,,Jól kezdtük…
Győzelemmel zárták a csoportmérkőzéseket
A MEAFC U14/B fiú kosárlabda csapata a regionális serdülő bajnokság utolsó csoportmérkőzését május 10-én, szerdán hazai pályán játszotta. A házigazdák magabiztos győzelmet arattak nyíregyházi vetélytársukkal szemben. MEAFC U14/B – NYKK Eötvös U14/B: 99-32 (23-9, 22-9, 26-9, 28-5) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok…
„B” döntőbe jutott a MEAFC kadett csapata!
A kiemelt bajnokság “B” döntőjébe jutott a MEAFC U16/A csapata. Az utolsó fordulóig kiélezett csoportban a Miskolci csapat örülhetett a végén, mivel a hármas körbeverésben a legjobb gólaránnyal, a harmadik helyen végeztek csoportjukban. U16 Kiemelt bajnokság, Rájátszás – Zöld csoport…
Döntőbe jutott a MEAFC-Miskolc!
A MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata május 11-én, csütörtökön este, Sopronban harcolta ki az NB I/B, Zöld-csoport rájátszás döntőjét. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdájának magabiztos legyőzésével 3-1 lett a végeredménye az elődöntő párharcának. SMAFC 1860 Soproni Egyetem – MEAFC-Miskolc 69-103…
Hétfőn este a Kistarcsát fogadja a MEAFC
A MEAFC NB II-es futsal csapata az előző fordulókban nagy lépést tett a bennmaradás felé vezető úton. Az együttes immár három meccses győzelmi szériát tud maga mögött, a Gyulaháza és a Nyírség FC legyőzése után, a Szeged vendégeként is nyerni…
Fölényes győzelemmel ismét vezet a MEAFC-Miskolc
A MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B, Zöld-csoportos rájátszás elődöntőjének május 9-i, keddi, harmadik mérkőzésén, hazai pályán fölényes győzelmet aratott a SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdája ellen. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc jelenlegi állása ezzel 2-1 a…
8.helyen zártuk a középszakaszt!
U15-ös másodosztályú fiú röplabda csapatunk szombaton Lovasberényben szerepelt a középszakasz záró fordulójában. Bártfai Krisztián legénysége két vereséget szenvedett el. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: ÉRDA-MÁV Előre Akadémia ,B’ – MEAFC-Felsőzsolca 3:2 ,,Izgalmas mérkőzésen vettünk részt. 2:0-ról tudtunk kiegyenlíteni. Nagyon nagy élvezettel…
Lecsúsztunk a hatos döntőről!
U15-ös első osztályú csapatunk szombaton Kunhegyesen szerepelt a bajnokság kozépszakaszának záró fordulójában. Jakó Imre csapatának volt még esélye bejutni az országos döntőre, de sajnos ez nem jött össze hiszen két vereséget szenvedtek el. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: Kunhegyes ESE –…