Rangos csapatok ellen a Szaniszló Sándor Emléktornán
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség szeptember elején már ötödik alkalommal szervezett tornát Szaniszló Sándornak, a magyar kosárlabda sport, a miskolci és a Miskolci Egyetemi sportélet egykori meghatározó alakjának az emlékére. A már hagyományos tornára minden évben rangos mezőny gyűlik össze. Mint azt…
Felkészülési tornát rendeztünk!
NBI-es férfi röplabda csapatunknál javában zajlik felkészülés az előttük álló szezonra. Bagó László együttese az elmúlt hetekben felkészülési mérkőzéseken lépett pályára, illetve egy tornán szerepeltek Budapesten, amelyet meg is nyertek. A felkészülés soron következő állomása a négy csapatos hazai rendezésű…
Tiszaújvárosi főpróba, a bajnoki rajt előtt
Az elmúlt hétvégén Tiszaújvárosban, a Phoenix Kupán tartotta a hétvégén induló bajnoki pontvadászat főpróbáját a MEAFC-Miskolc NB I/B Zöld-csoportos férfi kosárlabda csapata. A pénteki első napon a Salgótarjánnal játszottak a mieink. MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 67-86 (11-26, 19-17, 17-26, 20-17)…
Egy győzelem, egy vereség az U14/B mérlege
A MEAFC U14/B fiú kosárlabda csapata a közelmúltban két előselejtező mérkőzést játszott Debrecenben. A mérleg: egy győzelem, egy vereség, ami sajnos nem volt elég a továbbjutáshoz. MEAFC U14/B – Lehel Kosársuli U14: 78-47 (26-5, 18-10, 17-16, 17-16) MEAFC U14/B: Hudák…
A felsőházért selejteztek serdülőink
A MEAFC serdülő, azaz U14-es fiú kosárlabda csapata nemrégiben selejtező tornán vett részt, melynek célja a felsőházba jutás. Kecskeméti KA/A – MEAFC – Jezsuita/A 72 -47 (16-12, 16-1, 22-21, 18-13) MEAFC: Rozmán 14, Szojka 11, Jacsó D. 7, Fazekas 4,…
Egy győzelem, egy vereség
A MEAFC U16/B csapata két mérkőzést játszott a közelmúltban. Cserhalmi Ede és Egerer Attila tanítványai ózdi vetélytársukat fölényesen legyőzték, az egriektől viszont vereséget szenvedtek. MEAFC U16/B – Beszterce KK- Bolyky U16 160–21 (45-5, 55-0, 30-9, 30-7) MEAFC: Balázs (42/3), Holló…
- Kosárlabda szakosztály, Kosárlabda U11, Kosárlabda U12, Kosárlabda U14, Kosárlabda U16, Kosárlabda U19
Idén is elismerték az utánpótlást
A MEAFC kosárlabda szakosztálya a közelmúltban megtartotta hagyományos Utánpótlás díjátadó ünnepséget, ezúttal is a Szaniszló Sándor Emléktorna keretében. Az ünnepségen találtak gazdára – korosztályonként – az „Év Utánpótlás Játékosa” díjak, de elismerték a legtöbbet fejődött MEAFC játékosok teljesítményét, elvégzett munkáját,…
Felkészülési tornát nyertünk!
A mögöttünk hagyott szombaton férfi NBI-es röplabda csapatunk Budapesten szerepelt felkészülési tornán. Bagó László együttese a TFSE (NBI újonc) meghívásának tett eleget ahol a házigazdák mellett a MÁV Előre SC csapatával (ahol több Extraligás játékos is szerepelt illetve U20-as játékosok…
Tiszaújvárosban kupázik a MEAFC
Az előttünk álló hétvégén Tiszaújvárosban, a Sportcentrum csarnokában tesztelheti az eddig elvégzett munkát a MEAFC férfi kosárlabda NB I/Zöld-csoportjában érdekelt gárdája. A Phoenix Kupa előtt dr. Váczi Pétert, a miskolci egyetemisták vezetőedzőjét kérdeztük: – Felkészülésünk hatodik hetének a végén, a…
Harmadik helyen végzett a MEAFC/A
Az U16-os fiú kosárlabda bajnokság felsőházi selejtezőjén vett részt elsőszámú kadet csapatunk. VASAS AKADÉMIA/B – MEAFC U16/A 87-65 (21-13, 21-21, 22-23, 23-8) Vasas: Vadon (8), Imre (32/9), Reményi (8), Korompay (11), Bükki (6), csere: Kiss (5/3), Müller (7/3), Maszlag (10),…