Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Harminc pontos miskolci csapatsiker!
Az MTK ellen egymást múlták felül a hazai játékosok, így megérdemelten győzött a MEAFC-Mikulás! MEAFC-Miskolc-MTK-Elite Basket 102-72 (21-20, 27-18, 19-14, 35-20) NB I/B Piros csoport 11. forduló, Miskolc, Körcsarnok, 400 néző. Vezette: Gergely Csaba, Domán István, Drenyovszki Dániel. MEAFC: Takács…
Takács és Thornton extrája győzelmet ért!
Tizenhét pontos hátrányból tizenhat pontos győzelem! Az első negyedben nem a három játékvezető, hanem egy negyedik Bíró állította megoldhatatlan feladat elé a komplett miskolci védelmet. Bíró Levente, a pécsiek villámgyors irányítója egymaga szerzett 14 pontot, ám a vendégek lassan eszmélve…
Idegenbeli miskolci kupabravúr!
Nyíregyházán győzött és jutott a Hepp kupa legjobb 8 csapata közé a MEAFC-Miskolc! A tavalyi kupát ezüstéremmel záró, az idei bajnokságban 7-es győzelmi szériát számláló Nyíregyháza az előzetes papírforma alapján jóval esélyesebbként fogadta a miskolciakat a Hepp kupa idei 4.…
Csak a győztes második félidő dicsérhető!
Hét miskolci játékos is tíz pont környékén zárt Baján, ám a fordításra már nem maradt idő. Béres centermunkájára Jakab válaszolt távolról, majd Takács hagyott ki zsinórban három triplát. A hazaiak indulásból és betörésekből nagyon éltek, míg a vendégek leginkább a…
A mennyiségben és minőségben érkező fővárosi triplák döntöttek!
A kiélezett végjátékot a végig jobban összpontosító vendégek nyerték. Két Kopácsi tripla közé keveredett Homoki és Béres pontokkal indult a találkozó, majd Takács is megvillant távolról. Lippai tempója vezetést hozott, ám odaát nekikezdett a korábbi válogatott Horváth. Két hármasára két…
Nem történt csoda, így győzött a rutin!
Öt miskolci játékos is tíz pont fölé jutott Veszprémben. A második helyen álló Veszprémnél Szabó és Czirbus, a vendégeknél Thornton és Tóth hagyta ki sérülés miatt a találkozót. A kereteket összehasonlítva a hazaiaknak a pótlás kevésbé fájt, mint a 21…
Légiósa nélkül győzött, és jutott tovább a MEAFC!
Újabb sikerével már a legjobb 16 között a miskolciak! Thronton továbbra is csak szurkolóként nézhette, ahogy a hazai centerek pontjaira Szanyi válaszolt gyorsan nyolc egységgel. Mivel az idei szezonban megtáltosodó Sömenek is betalált távolról, a hazaiak pedig öt kihagyott büntetővel…
Thornton nélkül is megmutatta a MEAFC!
Remek miskolci csapatvédekezés hozta meg a harmadik győzelmet. A MEAFC-Miskolc csapatában sérülés miatt ezúttal sem lépett pályára az egész mezőny jelenlegi leghasznosabb mutatóval (39 VAL) rendelkező játékosa, Austin Thornton. Két kihagyott hazai büntetővel indult a mérkőzés, majd egy szép Morvacsik-Debreceni összjátékot másolt…
A Vasas Akadémia érkezik csütörtökön!
A MEAFC-Miskolc kosarasai ismét hazai környezetben lépnek pályára. Két győzelem után három vereséget szenvedett el zsinórban a MEAFC-Miskolc NB I/B-s kosárlabda csapata. Az egyetemisták jó rajtját beárnyékolta legjobbjuk, az amerikai Thornton sérülése. Hiányát nem tudták eredményesen pótolni, így a most…
„Cápatámadás” áldozata lett a MEAFC!
A tavalyi bronzérmes Blue Sharks otthonában nem volt esély a sikerre. A vendégek sérült amerikai játékosuk nélkül sem kezdték rosszul a találkozót, ám Tóth rutinja és tömege, valamint az egyre jobb formába lendülő Hobbs révén villámgyorsan rendezte sorait a Nyíregyháza.…