Kosárlabda szakosztály
MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.
Közös érdekünk a siker!
Az alapszakasz első helyének sorsáról döntő szombati rangadó kapcsán a debreceni illetőségű Fazekas Csabát kérdeztük, hogy mit vár a csupán nevében „kisebbik” Debrecen elleni mérkőzéstől. – Decemberben, Debrecenben a kispadról nézted végig a találkozót. – Az ottani meccset egy térdsérülés…
Nyolc győzelemmel zártunk!
Kemény utolsó mérkőzést megnyerve jutottak rájátszásba egyetemista fiaink. Sétagaloppról szó sem lehetett, ezt már a miskolci mérkőzésen is bizonyította a Közszolgálati csapata. Az igen acélos hazai rohamok ezúttal is komoly erőpróbára késztették csapatunkat. Szerencsére jóféle miskolci fából faragták a mieinket,…
A hazai kengurunak jobban ment
Kenguru „B” csapatunk itthon kettőször nyert, míg kenguru „A” csapatunk idegenben kettőször nem nyert. Tegyük azért hozzá, hogy a Bikák gyengébb, a Farkasok pedig erősebb csapatokkal találkoztak, úgyhogy gyerünk tovább, Fiúk! MEAFC Szürke Farkasok – Szerencs VSI 44-86 (6-21, 4+8-25+6,…
Hosszabbításos hazai vereség
Csak a túlórában tudta csak érvényesíteni palánk alatti fölényét a Hajdúhadháza. Hetek óta egyre stabilabb formában játszottak Fejesék, így bizakodva várták a Farkasok elleni újabb hazai mérkőzést. A találkozón szinte végig csak az eredmény után futottak a hazaiak, ám a vége…
Lendületes csapatmunkával győzött a MEAFC!
Győzelemmel hangoltak az éllovas elleni szombati hazai rangadóra. Szepesi szép kosara indította a papírforma alapján sima vendégsikert ígérő gyulai mérkőzést. A hazaiak bátor játékának sokáig kapóra jött a sokat forgatott és nehezen bemelegedő miskolci gépezet, így tíz perc elteltével csupán öt…
Győzelem és Arad Zsófi parádé
Extra teljesítmény édesítette az alapszakasz utolsó meccsének miskolci sikerét. Esélyeshez méltó játékkal arattunk fölényes győzelmet tizenkettedik mérkőzésünkön. Hájer és Arad is ellenállhatatlanul játszottak, így egy kosárnyira még a 100 pontot is megközelítettük. Hogy mégsem sikerült elérni, az semmiképp sem az…
Egyetemi Európa-kupa – Debrecen, 2015. március 7-9.
Vereség ellenére is járt a taps!
Kemény, küzdelmes és izgalmas mérkőzésen maradtunk alul a papíron jóval előrébb rangsorolt egriekkel szemben. Remek lehetőség volt fiainknak, hogy egy „B” csoportban edződő csapat ellen is megmutassák, mennyit fejlődtek mostanában. Nos, a szomorú végeredmény elhomályosítja azt a sok pozitívumot, amit…
Szomorú ötös széria
Egyetemista lányaink a jobb és összeszokottabb ellenfelekkel szemben csak részsikereket tudtak elérni, győzelmet nem.De nem adjuk fel, fogunk még győzni idén! USC Szeged – MEAFC 90-44 (27-13, 20-8, 15-11, 28-12) Női Egyetemi Bajnokság, Szeged, Topolya sor. Vezette: Márkus, Kátay. Szeged:…
Győzelemmel indított női csapatunk!
Türelmes lányok a mieink, hiszen bő fél évet vártak első tétmérkőzésükre. A számunkra csak február végén kezdődő Keleti Liga első meccsét ráadásul idegenben, a mindig acélos debreceniek otthonában vívtuk. Csapatunk remek rajt-cél győzelméből új igazolásunk, Bukovszki Mónika is alaposan kivette…