Kosárlabda szakosztály

MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    A 14. helyen végzett újoncként a MEAFC!

    Sérülésekkel tűzdelt csapatunk ellen a rutinos vásárhelyiek megérdemelten nyerték a szezonzáró párharcot. Endrész Tamás sérülés miatt csak a kispadról figyelhette, ahogy Galló egy sikeres büntetőjével elkezdődik a szezon utolsó mérkőzése. Kiderült, hogy ekkor vezetett utoljára a hazai csapat. Többször is a nehezét csinálta meg…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Ez a MEAFC, nem az a MEAFC!

    Hitehagyott játékkal könnyítettük meg a vásárhelyiek dolgát. A hazai triplákra Endrész kosaraival felelgettünk, ám már ekkor látszott, hogy valami akadozik a vendég gépezetben. Bár jó százalékkal nyitott a Vásárhely, a két Tóth hármasaival a negyed végéig még így is tartottuk a lépést (27-21). A második…

  • Kosárlabda szakosztály

    Drahos Gábor MEAFC Tábor 2016

    A MEAFC kosárlabda szakosztálya Drahos Gábor vezetésével kosaras napközis táborokat szervez. A kosárlabdát szerető fiatalok az iskolai tanév végét követő 3 hétben az Egyetemi Körcsarnokban „pattogtathatják” majd a labdákat. „Szakma és vidámság, talán így lehetne röviden és tömören összefoglalni, hogy…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Parádés itthoni dobószázalékunk továbbjutást ért a Baja ellen! Nagyon fogadkoztak a miskolci játékosok a mérkőzés előtt, hogy a botrányosra sikerült bajai dobószázalékot nem csupán kijavítják, de az odavágón összeszedett tíz pontos hátrányt továbbjutást érdemlően le is dolgozzák. Nos, ez a…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Büntettek a büntetők Baján!

    A visszavágón le lehet dolgozni a 10 pontos hátrányt! A már megszokott – kényszerű – szerkezetben lépett pályára Baján a MEAFC, ám a ponterős Orosz Bence vezetése mellett két pontos előnnyel zártuk a nyitányt (20-22). A hazaiak „ászának”, Mánditynak a…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U19

    Dobogón végzett junior csapatunk!

    Sérülésektől is bőven súlytott csapatunk őszi hibátlan menetelését követően tavasszal a Régiós Bajnokság harmadik helyén végzett!  Egri KOK VSI – MEAFC    39 – 78  (10-17, 18-23, 3-21, 8-17)  Eger: Szicsák (13/3), Kátai (11/9), Erdélyi (5/3), Bencsik (2),  Kormos, Csere: Szatmári…