Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Egyik szemünk sír a másik nevet
Szombaton Dágon került megrendezésre a fiú első és másodosztály bajnokságának osztályozó tornája. Az élet úgy hozta, hogy a II.osztály alapszakaszt veretlenül záró MEAFC-Miskolc csapatunk az I.osztály kieső helyén lévő MEAFC-Felsőzsolca csapatunkkal mérkőzött meg. A mérkőzést végül a MEAFC-Miskolc nyerte 3:0…
2022-es év utolsó hazai bajnokija következik!
Vasárnap az egyetemi körcsarnokban 17 óra 30 perctől lép pályára NBI-es férfi röplabdacsapatunk. A tabella második helyéről várjuk ezt az összecsapást míg a Szolnoki RK az ötödik pozícióban van jelenleg. A bajnokság első fordulójában Szolnokon 3:0-s MEAFC sikerült született még…
Véget ért Magyar Kupa szereplésünk!
NBI-es férfi röplabda csapatunk kedden este 19 órától Székesfehérváron szerepelt a magyar kupa nyolcaddöntő második mérkőzésén. A házigazda extraligás MÁV Előre végig magabiztosan játszott ellenünk a mi csapatunknak pedig ezen a napon semmi nem sikerült. Így 3:0-s vereséget szenvedett és…
Két vereség Veszprémben!
U13-as másodosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Veszprémben vendég szerepelt az alapszakasz utolsó fordulójában. Obbágy Zsuzsanna tanítványai a házigazdák mellett a MAFC-NLG-vel mérkőztek meg. Sajnos ezen a napon nem sikerült győzelmet szerezni mindkét ellenfél jobbnak bizonyult. Vezetőedzőnk így értékelt a mérkőzések…
Egy győzelem egy vereség a hétvégi mérleg!
Fiú U13-as első osztályú röplabda csapatunk a szombati napon hazai környezetben lépett pályára az alapszakasz utolsó előtti fordulójában. Bártfai Krisztián csapata egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el azon a napon. Vezetőedző értékelése a tornáról: MEAFC-Felsőzsolca – ÉRDA-MÁV Előre Akadémia…
Negyedik helyen zártuk az alapszakaszt!
U17-es másodosztályú fiú röplabda csapatunk szombaton Bonyhádon szerepelt az alapszakasz utolsó fordulójában. A házigazdák mellett a Lőrinc 2000 SE csapataival mérte összetudását Karócsi Szabolcs és Pallós Gergő csapata. Varga László megbízott vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: Lőrinc 2000 SE – MEAFC-Miskolc …
Nem vallottunk szégyent az extraligás ellenfelünkkel szemben!
A múlt hét csütörtökön este az egyetemi körcsarnokban fogadta NBI-es röplabda csapatunk az extraligás MÁV-Előre SC-Foxconn csapatát a magyar kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén. Bagó László csapata abszolút egyenrangú partnere volt a fehérvári alakulatnak amit jól jelez, hogy egy szettet sikerült…
Jöhet a bent maradásért az osztályozó!
U15-ös fiú első osztályú csapatunk a hétvégén Lovasberényben szerepelt a bajnokság utolsó fordulójában. Bártfai Krisztián csapata a Székesfehérvár és a Dunaújváros ellen léptek pályára. A srácok küzdöttek is becsülettel azonban ezen a napon nem sikerült mérkőzést nyerni. Bártfai Krisztián vezetőedző…
Veretlenül zártuk az alapszakaszt!
U15-ös II.osztályú csapatunk vasárnap Budapesten vendégszerepelt ahol a házigazda Pénzügyőr mellett a Pécs csapatával mérkőztek meg Jakó Imre tanítványai. A tét nagy volt, hiszen ha mindkét mérkőzést sikerül megnyerni akkor veretlenül nyeri csapatunk a bajnokság alapszakaszát. Előszőr a Pécs csapatát…
Extraligás csapat érkezik a körcsarnokba!
Csütörtök este 19:30-tól NBI-es férfi röplabda csapatunk megkezdi szereplését az idei Magyar Kupa kiírásában. Bagó László csapata a tavaly még az NBI-ben szereplő MÁV Előre SC-Foxconn extraligás csapatát fogadja az egyetemi körcsarnokban. Bagó László vezetőedző honlapunkkal az alábbi gondolatokat osztotta…