Csoportgyőzelem a Regionális Bajnokságban!
MEAFC/C U14 – Sunshine-NYIKSE/A 123 – 48 (29-14, 34-6, 24-20, 36-8) MEAFC/C U14: Hornyák (30), Németh Zs. (24), Török (20), Márton (12), Orosz (12), Lupkovics (8), Németh B. (6), Tisza (5), Molnár (4), Rózsahegyi-Bóta (2), Takács, Vásárhelyi. Edző: Egerer Attila…
Győzelem hazai pályán a Gyöngyös ellen!
Szombaton az NBI-es férfi röplabda csapatunk mérkőzése után az NBII-es csapatunk is pályára lépett az egyetemi körcsarnokban. A főként egyetemistákból álló csapatunk a Gyöngyösi RSE együttesét fogadta. A mérkőzés nehezen indult csapatunk számára a vendégek lelkes játékkal rukkoltak elő. Azonban…
Nehezen pörögtünk fel, de a végén sikerült a győzelmet megszerezni!
Szombaton az egyetemi körcsarnokban fogadta NBI-es férfi röplabda csapatunk a Rákosmente Party CO együttesét. A találkozó egyértelmű esélyese csapatunk volt, így nem is volt más az elvárás, mint a három pont megszerzése. Az első játékrészben tompán és lassan kezdtünk játszani.…
Jó ritmusban játszott a csapat
FÉRFI NB I. B ZÖLD CSOPORT 21. FORDULÓ, HELYSZÍN, MISKOLC EGYETEMI CSARNOK JÁTÉKVEZETŐK ÉS MKOSZ ELLENŐR: JAKAB LÁSZLÓ IMRE, SENTÉNYI BARNA, GRUBER NIKOLETT LILLA (BALOGH LÁSZLÓ GYÖRGY) MEAFC-MISKOLC – BONYHÁDI KSE 82-59 (18-24, 25-13, 21-4, 18-18) MEAFC: Kozák (27/3), Ragályi,…
Egy győzelem egy vereség Budapesten!
Vasárnap U19-es fiú röplabda csapatunk az első osztályú bajnokság soron következő tornájára utazott Budapestre. Itt két mérkőzést játszottak Varga László tanítványai. Ahol előbb 3:0 arányban múlták felül a Szegedi RSE csapatát majd a házigazdákkal egy szoros mérkőzésen maradtak alul 3:0…
Cél a három pont itthon tartása!
Férfi NBI-es röplabda csapatunk szombaton 17 órától ismét az egyetemi körcsarnokban lép pályára. Ezúttal az a Rákosmente lesz Bagó László együttesének az ellenfele akit a bajnokság során ugyancsak hazai pályán már sikerült 3:0 arányban megverni. A két csapat ismét Miskolcon…
Háromból kettő
MEAFC U14/A Sopron, 2022.02.12-13. MEAFC/A – Egri VSI KOK/A 112-55 (30-20, 40-2, 22-16, 20-17) MEAFC: Horváth (18), Bálint (16), Ormay (16), Balázs B. (12), Csiky (12), Maruzs (12), Hegedűs (8), Juhász (6), Tisza (6), Balázs A. (2), Kozák (2), Márton…
„Őrségváltás” a megyei kosárlabda szövetségben
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség elnöki posztján nemrégiben változás történt. A leköszönő Bukta Bertalan helyét dr. Fazekas Csaba vette át. Az „őrségváltás” két főszereplőjével beszéltünk a sportágban eltöltött közel 60 esztendőről, illetve az ígéretes jövőről. -1962-ben kezdtem el kosárlabdázni a…
Sima győzelem hazai pályán!
Szombaton hazai környezetben lépett pályára NBII-es csapatunk. Az aktuális ellenfél a DEAC U21-es csapata volt. A mérkőzésről elmondható, hogy végig csapatunk diktálta a tempót és remek röplabdát mutattak be. Így nem is volt kérdés, hogy 3:0 arányban megnyerik ezt az…
Magabiztos győzelem
NB1. B Zöld Csoport Fiú 20. Forduló, Helyszín: Miskolc, Egyetemi Körcsarnok Játékvezetők: Vaszi Ádám, Dr. Nagy Zsombor MEAFC U20 – CEGLÉDI KE U20 79-62 (15-19, 24-8, 28-15, 12-20) MEAFC: Bajzát (15/3), Kisfalusi (11), Nyíri (8/4), Kálmán (7/3), Ragályi (2). Csere:…