Hétfőn este rajtol az NB II-es Futsal Bajnokság
Az első fordulóban Nyíregyházára látogat a MEAFC Futsal csapata. A keretünkben történtek változások, de a csapatunk magja az előző szezonból megmaradt. Nagy tervekkel vágunk neki az előttünk álló mérkőzéssorozatnak. Komoly előrelépés, hogy főszponzorként csatlakozott hozzánk a miskolci székhelyű Italkereskedő-Ház Zrt.…
Rakaczki Zoltán az EUSA Végrehajtó Bizottságában
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szeptember 10-11-én, Budapesten tartotta meg Tisztújító Közgyűlését. Nagyon komoly sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy a miskolci Rakaczki Zoltánt beválasztották tagként a szervezet Végrehajtó Bizottságába. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Testnevelési Egyetem…
Nemzetközi tornával emlékeznek Szaniszló Sándorra
Az előttünk álló hétvégén már negyedik alkalommal szerveznek tornát Szaniszló Sándornak, a magyar kosárlabda sport, a miskolci és a Miskolci Egyetemi sportélet egykori meghatározó alakjának az emlékére. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség szeptember 9-11-én négy-négy női és férfi csapatot –…
3. hely a Phoenix kupán
Az elmúlt hétvégén felkészülési tornán vett rész felnőtt csapatunk Tiszaújvárosban a Phoenix kupán. Elődöntő: Salgótarjáni KSE – MEAFC 63-58 (15-12, 9-23, 27-7, 12-16) Váczi Péter: Egy félidőig védekezésben extrát, támadásban normális teljesítményt nyújtottunk. Sajnos a harmadik negyedben a támadójátékunk teljesen…
Bemutatkozott a MEAFC az NB I-ben
Kijött a korábbi osztálykülönbség a MEAFC férfi asztalitenisz csapatának szeptember 5-i NB I-es bemutatkozó mérkőzésén. A tavaly még extraligás mezőberényiek magabiztos győzelmet arattak a Miskolci Egyetemen. Miskolci Egyetemi AFC I. – HED-LAND Sportcsarnok SE I. 0 : 14 Férfi asztalitenisz…
Fontos állomása lesz felkészülésünknek a tiszaújvárosi Kupa.
Hétvégén a Phoenix kupán lépünk pályára, ennek kapcsán Váczi Pétert a csapat vezetőedzőjét kérdeztük. Váczi Péter: Felkészülésünk negyedik hetének a végén érkeztünk el a tiszaújvárosi kupához. Egy rossz szavam nem lehet a csapatra, amit eddig kértem a srácoktól azt legjobb…
Sporttörténelmet írnak a MEAFC asztaliteniszezői
Fennállása óta eddig soha nem volt NB I-es asztalitenisz csapata a MEAFC-nak. Szeptember 5-én, vasárnap, 11 órától, a Miskolci Egyetem E/4-es tornatermében a HED LAND SE Mezőberény I. ellenében írják a sporttörténelem első lapját a hazaiak. A Magyar Asztalitenisz Szövetségtől…
A Martinkertvárosi Általános Iskolában is újra indítjuk röplabda edzéseinket.
Az Arany János általános iskolában az elmúlt években sikeresen szerepeltettünk fiú röplabda csapatot. Azonban a járvány miatt az elmúlt időszakban szüneteltetni kellett az edzéseket. Azonban ettől a tanévtől pontosabban szeptember 9-től teveink szerint újra várjuk a röplabdázni vágyó fiúkat akik…
- Kosárlabda szakosztály, Kosárlabda U11, Kosárlabda U12, Kosárlabda U14, Kosárlabda U16, Kosárlabda U19, Kosárlabda U21, MEFOB Kosárlabda
Utánpótlás kiskönyv
Emődön is elindítjuk fiú röplabda utánpótlásunkat!
Mindig is szereted volna kipróbálni a röplabdát, de nem volt hol és mikor. Mostantól ez megváltozik hiszen szeptember 7-től heti két alkalommal a helyi általános iskola ,,B” tornatermében lesz rá alkalmad. Várunk minden 2011 és 2013 között született fiút. Az…