Elrontott második félidő
A sok kihagyott ziccer az utolsó negyedben megbosszulta magát. Jól kezdte a MEAFC a napsütötte mérkőzést. Remek összjátékokkal ragadták magukhoz a vezetést, de a negyed végén még előrébb tartott a Szolnok (24-22). A folytatásban nagyszerű védekezésének köszönhetően – pár véleményes…
Visszavágtak a miskolci „öregek”!
A Tiszaújvárost idegenben viszont legyőzték juniorjaink. Mindkét csapatunk győzelemmel érkezett a házi rangadóra, hiszen a felnőttek korábban Barcikán, a fiatalok pedig Tiszaújvárosban diadalmaskodtak. A sok hibával tarkított tapogatózó első negyedet követően a találkozót az idősebb kispadon történt második negyedbeli reklamálás…
Kapitulált a tavalyi bronzérmes Miskolcon!
Ránézésre ismét ijesztő csapat benyomását keltették a vendégek, hiszen a miénknél jóval több hórihorgas játékos alkotta a keretüket. A feldobást követően aztán gyorsan kiderült, hogy miért is kell ezen a szinten egyre komolyabban számolni velünk. Mai kezdőötösünk igazi csapatmunkával tíz…
Magabiztos győzelem Egerben!
Hétfő este női csapatunk az egri Eszterházy Károly Főiskolával mérkőzött meg a MEFOB első selejtezőkörének első mérkőzésén. Az első szettben csapatunk mind játékban és koncentrációban az egri csapat fölé nőtt így nem is volt kérdés, hogy ezt a játékrészt a…
Kunhegyesi Röplabda Torna
Férfi röplabda csapatunk nemrég egy felkészülési tornán vett részt Debrecen, Gyöngyös és Kunhegyes csapataival. A tornán való részvétel a legjobb időben jött a csapat részére, hiszen február végén csapatunk a MEFOB keretein belül megmérkőzik az egri Eszterházy Károly Főiskolával. Csapatunk…
Drahos most sem kegyelmezett a Szerencsnek
Csak hat percig bírták a miskolci sebességet a vendégek. Az első negyed derekán még egy ponttal a vendégek vezettek (9-10), ám Szepesi és Drahos lendülete a nyitány utolsó 4 percére már megtörte piros mezeseket. A két mezőnyember 11-11 pontot rámolt be az első tíz…
A Miskolci Egyetemen járt az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatója
Az elmúlt napokban Magyarországon járt Patrik Perosa, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) sportigazgatója, amelynek keretében ellátogatott a 2017-ben Kosárlabda Egyetemi EB-t rendező Miskolci Egyetemre is. A nemzetközi sportvezetőt az intézmény képviseletében dr. Deák Csaba kancellár fogadta. Patrik Perosa tájékoztatott arról,…
Értékes pontszerzés
Újabb két mérkőzést játszott kenguru „A” csapatunk a Körcsarnokban. A mini palánkos szerencsi csapat egyelőre előrébb jár nálunk, így egy kiemelkedő egyéni teljesítménnyel megspékelt, megérdemelt győzelmet arattak ellenünk. A második meccsen – mondhatni városi rangadón – nemes ellenfélnek bizonyultak a…
MEAFC BÁL – 2015. március 7.
Kedves aktív és egykori MEAFC-osok! Kedves „MEAFC család” tagok! A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club szakosztályai közötti összetartás erősítése, valamint a Miskolci Egyetem sportéletének szereplői, támogatói és szimpatizánsai összehozása céljával, 2015. március 7-én (szombat) 19:00 kezdettel MEAFC Bált szervezünk a…
Csak a bravúr küszöbéig jutottunk!
Erőszakos, jó mérkőzésen az utolsó előtti percig tartottuk magunkat a remek erőkből álló nyíregyháziak ellen. Az összeszokottabb támadásokkal operáló hazaiaknál ekkor Czura – az addig egész jól semlegesített „pontfelelős” – a semmiből varázsolt be két triplát, eldöntve a mérkőzést. Öt…