• MEFOB Röplabda

    Röplabda szakosztály összefoglaló 2014

    2013-ban férfi csapatunk óriási tettet hajtott végre azzal, hogy 1980 után újra bejutott a MEFOB négyes döntőjébe és ott a harmadik helyen végzett. Ezen siker nem jöhetett volna létre egy külsős, java részt már idősebbekből álló csapat segítsége nélkül, akik…

  • Vízilabda

    Úszó és vízilabda szakosztály összefoglaló 2014

    Néhány évvel ezelőtt, Miskolc városának sportkoncepciója szerint 30 fő képzett játékost átadtunk a Miskolc Városi Sportiskola vízilabda szakosztályának annak érdekében, hogy a fiatal tehetségek a lehető legjobb feltételek között tudjanak továbbfejlődni, 3 fő pedig Egerben folytatta a vízilabdás karrierjét. Így…

  • Tenisz szakosztály

    Tenisz szakosztály összefoglaló 2014

    A MEAFC teniszcsapata a 2014-es szezonban az OB II C csoportjában szerzett indulási jogot. A téli felkészülést követően a csapat bizakodva vágott neki a kétfordulós (tavasz, ősz) szezonnak.  Anyagi problémák nem akadályozták a sportolókat abban, hogy tudásuk legjavát nyújtsák. Sajnos…

  • Tollaslabda szakosztály

    Tollaslabda szakosztály összefoglaló 2014

    Szakosztályunk edzéseit a már korábban megszokott időpontokban, kedden 16:30 – 18:30, valamint pénteken 16:00 – 18:00 között tartottuk. Szakosztályunk létszáma továbbra is 12-14 fő között mozgott, amelynek nagyobb részét a régi csapattagok alkották (korábban a miskolci egyetemen végzett hallgatók, itt…

  • Tájfutás szakosztály

    Tájfutó szakosztály összefoglaló 2014

    A szakosztály 2014-ben is két területet tartott fontosnak. Egyrészt edzőversenyek szervezésével segíteni a Miskolci Egyetem tanulók, dolgozók sportolását, egyúttal bemutatni a sportágunkat az érdeklődőknek. Másrészt versenyzési lehetőséget biztosítani az egyetemi hallgatók, dolgozók és az egyesületünket választó korábbi hallgatóink számára. Ebben…

  • Labdarúgó szakosztály

    Labdarúgó szakosztály összefoglaló 2014

    Labdarúgó szakosztályunk keretében kispályás labdarúgó szakág működik 3 csapattal: MEAFC, MEAFC2, MEAFC Női csapat. A Női csapat tagjai rendszeresen részt vesznek az edzéseken, de sajnos a versenyeztetésükre kevés lehetőség nyílt, így 2014-ben nem indultak versenyen, azonban kitartásukat dicséret illeti. Az…

  • Kézilabda szakosztály

    Kézilabda szakosztály összefoglaló 2014

    A szakosztály csak női szakággal működött a 2014-es évben, a tagok döntően a Miskolci Egyetem hallgatói voltak. Az utánpótláskorú női játékosaink felkészítése és versenyeztetése az elnyert Tao támogatásnak köszönhetően színvonalas körülmények között történt. A hallgató játékosaink elindultak a Magyar Egyetemi…

  • Kosárlabda szakosztály

    Helyzetkép és fejlesztések a Kosárlabda szakosztályban

    Nagy múltú sportegyesületünk 2012 elejére nehéz helyzetbe került, nem álltak rendelkezésre a szakosztályok megfelelő színvonalú működtetéséhez szükséges anyagi feltételek. Korábban a bevételeink 70-75 %-át a Miskolci Egyetem biztosította, de az intézmény szintén nehéz helyzete és a normatív támogatás mértékét meghatározó…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

    „B” csoport vigyázz, jövünk!

    Az első osztályba belekóstoló farkasaink saját bőrükön érezhették, hogy egy-egy negyednyi jó játék már kevés a legjobbak legyőzéséhez. Frissen szerzett tapasztalatainkkal felvértezve dolgozunk tovább, de újra a „B” csoport mezőnyében, hiszen a felsőzsolcai két vereségünk az „A” csoportból való visszacsúszást…