Kosárlabda szakosztály

MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.

  • Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

    Hosszabbításos hazai vereség

    Csak a túlórában tudta csak érvényesíteni palánk alatti fölényét a Hajdúhadháza. Hetek óta egyre stabilabb formában játszottak Fejesék, így bizakodva várták a Farkasok elleni újabb hazai mérkőzést. A találkozón szinte végig csak az eredmény után futottak a hazaiak, ám a vége…

  • Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

    Győzelem és Arad Zsófi parádé

    Extra teljesítmény édesítette az alapszakasz utolsó meccsének miskolci sikerét. Esélyeshez méltó játékkal arattunk fölényes győzelmet tizenkettedik mérkőzésünkön. Hájer és Arad is ellenállhatatlanul játszottak, így egy kosárnyira még a 100 pontot is megközelítettük. Hogy mégsem sikerült elérni, az semmiképp sem az…

  • Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

    Vereség ellenére is járt a taps!

    Kemény, küzdelmes és izgalmas mérkőzésen maradtunk alul a papíron jóval előrébb rangsorolt egriekkel szemben. Remek lehetőség volt fiainknak, hogy egy „B” csoportban edződő csapat ellen is megmutassák, mennyit fejlődtek mostanában. Nos, a szomorú végeredmény elhomályosítja azt a sok pozitívumot, amit…

  • Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

    Szomorú ötös széria

    Egyetemista lányaink a jobb és összeszokottabb ellenfelekkel szemben csak részsikereket tudtak elérni, győzelmet nem.De nem adjuk fel, fogunk még győzni idén! USC Szeged – MEAFC 90-44 (27-13, 20-8, 15-11, 28-12) Női Egyetemi Bajnokság, Szeged, Topolya sor. Vezette: Márkus, Kátay. Szeged:…

  • Kosárlabda szakosztály,  Megyei

    Győzelemmel indított női csapatunk!

    Türelmes lányok a mieink, hiszen bő fél évet vártak első tétmérkőzésükre. A számunkra csak február végén kezdődő Keleti Liga első meccsét ráadásul idegenben, a mindig acélos debreceniek otthonában vívtuk. Csapatunk remek rajt-cél győzelméből új igazolásunk, Bukovszki Mónika is alaposan kivette…

  • EUSA,  Kosárlabda szakosztály

    Az EUSA elnöke Miskolcon járt

    A péntek délutánt Miskolcon töltötte az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek. A lengyel sportvezető a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) meghívására érkezett Magyarországra és csütörtökön részt vett a MEFS budapesti közgyűlésén. Adam Roczek tegnapi programjában vidéki látogatás szerepelt, és…

  • Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

    96 éves példamutatás a MEAFC házi rangadóján!

    Papírforma győzelmet hozott a két miskolci csapat visszavágója. Összeszedett és eredményes játékkal indítottak a „vendég” Sneiderék, ám az utolsó két perc 9-0-ás hazai szakaszával nem tudtak mit kezdeni, így pillanatok alatt megugrott a különbség. Drahos szemfüles passzait Szojka és Kovács is a megfelelő helyre továbbította, míg Radányi gyakorlatilag már…

  • Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

    Gyötrelmes, de egyetemi győzelmek!

    Botrányos játékkal, csupán egy negyedet megnyerve sikerült legyőznünk hazai pályán a remekül küzdő Közszolgálati Egyetem csapatát. Szerencsére már másnap lehetőség adódott a javításra, így az utolsó helyezett Debreceni Medikus otthonában hangyányit kozmetikázhattuk bizonyítványunkat. Kiss Balázs és Nádasi Endre húzta szekerünk…