Kosárlabda szakosztály
MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.
Magabiztos megyei nyitány!
Győzelemmel indítottuk a komoly múltra visszatekintő, két MEAFC-os csapattal rajtoló B-A-Z. megyei kosárlabda bajnokságot. Korábbi jó szokásunkhoz híven fiataljaink – MEAFC Junior néven – idén is részt vesznek a közel húsz mérkőzést jelentő kiírás küzdelmeiben.Első meccsünkön a visszatérő és rögtön…
Tovább robog kadett csapatunk!
A zömmel fiatalabb játékosokból álló szerencsiek az első félidőben sok befutásra és betörés-kiosztásra épülő stílusos játékukkal még tartották magukat, a fordulást követően azonban már nem tudtak mit kezdeni a Kalassai Márk vezérelte miskolci legényekkel. Centerünk 30 dobott pontja mellé, kihasználva…
Idegenbeli dupla diadal
Idegenben jó az „iksz”, de egy győzelem – pláne kettő – még annál is prímább! Junior csapatunk a korábban hazai pályán szoros mérkőzéseken már legyőzött Eger és Nyíregyháza otthonából is vidáman távozott, így két remek sikerrel zárta négy mérkőzésből álló…
Kemény kiképzésen a serdülő „B”!
U-14-es játékosaink újra testközelből tapasztalhatták meg azt az életkorból is adódó magasabb szintet, ahová sok edzésmunkával mielőbb Ők is el szeretnének jutni. A türelem és a szorgalom jó irányba vezet, szóval mindent bele, Fiúk! MEAFC B ÖRDÖGÖK – Tiszaújváros 36-105…
Sikeres kadett bemutatkozás
Nagyszerű győzelmekkel indította idei szereplését U-16-os csapatunk. Örömteli, hogy két serdülő játékosunk is pályára léphetett az idegenben megvívott találkozókon. Folytatás a Fazekasban kedden a Szerencs ellen! Nyíradonyi VVTK – MEAFC 13 – 100 (2-24, 6-30, 0-23, 5-24) Nyíradonyi VVTK: Katona (11),…
MEAFC II: Papírforma a listavezető otthonában
Nem sikerült a debreceni bravúr. Bár a játékunk hétről hétre jobban összecsiszolódik, csapatunk első győzelme továbbra is várat magára. DEAC – MEAFC II. 107-74 (28-11, 34-21, 18-27, 27-15) DEAC: Nagy L. (12/6), Tankó (30/24), Lakatos (7/3), Ambrusz (14), dr. Fejes (10).…
Hengerelt a MEAFC!
Ellentmondást nem tűrő, 53 pontos győzelmet arattak kosarasaink. „A villámléptű, az elnyűhetetlen, a tömör energia” – csak úgy repkedtek szpíkerünk, Hatvani Olivér rafinált jelzői csapatunk bevonulása során. Még a félidei bemutató meccsükre készülő, sokat látott serdülő játékosaink is el-elmosolyodtak a nem mindennapi…
Hosszabbításban tudott csak nyerni a tavalyi bronzérmes
Az Egyetemi Bajnokság első idegenbeli mérkőzését vívtuk a Beac pályáján. A csapat remek kezdést követően uralta az első félidőt. A fordulás után hirtelen visszaérkezett az ellenfél bemelegítés óta nem látott egyik húzóembere, akinek ponterős játékával visszazárkózott a tavalyi bronzérmes csapat.…
Álomkezdés után fáradásos vereség
Még a csapattal tartó sérült Takács Krisztiánnak is tátva maradt a szája lányaink meccs elején mutatott teljesítménye láttán. A MEAFC hölgyei futószalagon gyártották a szebbnél szebb – és eredményes – támadásokat. Várható volt, hogy a hazai csapat ezt nem sokáig…
Újabb hazai győzelemre készül a MEAFC!
Bemutató mérkőzés és félpályás dobóverseny várja a szurkolókat. Győzelemmel mutatkozott be első hazai bajnoki mérkőzésén múlt pénteken a miskolci kosárlabda csapat. A Cegléd ugyan a vártnál jobban megizzasztotta a fiúkat, de a remek hangulatú meccsen végül a szép számban kilátogató…