• Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Voltak biztató jelek!

    A MEAFC – Bársony csapata másodjára Budapesten léphetett pályára a MAFC által szervezett tornán. Három mérkőzést játszottak a fiúk és végül a 6. helyen zártak.  A csoportkörben elsőként a SZOESE csapatával küzdöttek meg az ifjú röplabdázóink. Megilletődve léptek a pályára…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Szépen csillog az ezüst!

    2019. december 1-jén az U13-as korosztályú versenyzőink Budapesten a MAFC vendégeiként léptek pályára. Az első mérkőzésen  a házigazdák MAFC – Németh László csapatával kellett megmérettetniük magukat a fiúknak Az első szett elején kicsit bizonytalanul és kapkodva kezdtünk, de hamar lenyugodva…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    Két győzelem, egy vereség Nyíregyházán

    Tatár Mihály U15 OGYB II. oszt. 3. forduló, ( középszakasz 1. forduló) – 2019. november 30., Nyíregyháza Az alapszakasz után a középszakaszban is csoportunkban tudhatjuk a GLP Nyíregyháza csapatát, amellyel ismételten nehéz és fordulatos csatát kellett megvívni.   A mérkőzésről összességében…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

    Változtatni kell!

    A mögöttünk hagyott hétvégén Budapesten vendégszerepelt U21-es csapatunk az NB II Keleti ,,A” csoport soron következő fordulójában. Egy szoros mérkőzésen maradtak alul a MAFC-BME U21 ellen. Papp Dóra edző nyilatkozata a mérkőzésről: ,, Nem tudom mi történik a fejekben jelen pillanatban,…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    5 szettes csatában maradtunk alul Szolnokon!

    A mögöttünk hagyott hétvégén Szolnokon vendég szerepelt felnőtt csapatunk. Sajnos nem a legerősebb összeállításban tudtunk pályára lépni (ami ebben az idényben már sokadszorra esik meg) azonban a csapat hangulatáról és lelkesedéséről csak elismerően lehet beszélni.  Az első szettben még kicsit…