Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Ceglédről érkezik csapatunkhoz Tóth Bence
Irányító poszton bevethető Tóth Bence Ceglédről érkezik csapatunkhoz. Sok szeretettel üdvözlünk a MEAFC-ban, kérjük mutatkozz be egy kicsit a sportbarátok és szurkolóink számára. „Nagyon fiatalon ismerkedtem meg a kosárlabdával, édesapám már 2-3 éves koromban megismertetett a sportággal, mivel ő is…
A MEAFC új igazolása a 4-5-ös poszton bevethető Czirbus József
A MEAFC NB I/B Piros-csoportjában érdekelt férfi kosárlabda csapata elkezdte az „építkezést” az új szezonra. A 4-5-ös poszton bevethető magasember Jászberényből érkezett csapatunkhoz. Sok szeretettel üdvözlünk a MEAFC-ban, kérjük mutatkozz be egy kicsit a sportbarátok és szurkolóink számára. „Székesfehérváron születtem…
A csapat és a háttérstáb elszántsága, hite hozta meg bajnoki aranyat
Óriásit hajrázva, 0-2-es állásból fordítva, zsinórban három győzelmet aratva szerezte meg a bajnoki címet a MEAFC-Miskolc NB I/B, Zöld-csoportos férfi kosárlabda csapata. A szeptembertől a második vonalat jelentő NB I/B, Piros-csoportban érdekelt együttes vezetőedzőjével, dr. Váczi Péterrel beszélgettünk. A tavalyi,…
Bajnok a MEAFC-Miskolc, irány a Piros-csoport!
Harmadik győzelmét is begyűjtötte május 28-án, vasárnap este a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata, mellyel megnyerte az NB I/B, Zöld-csoportos bajnokságot és feljutott a második vonalat jelentő NB I/B Piros-csoportjába. A miskolciak a Budafok ellenében, 2-0-s hátrányból harcolták ki a bajnoki…
Egyenlített a MEAFC-Miskolc, jöhet a vasárnapi végjáték!
Abszolút teltház előtt egalizálta az eredményt május 26-án, pénteken este a MEAFC-Miskolc a férfi kosárlabda csapata az NB I/B, Zöld-csoport rájátszásának döntőjében. A Miskolci Egyetem Körcsarnokában a házigazdák magabiztosan nyerték meg a mérkőzést a Budafok ellen, mellyel 2-2-re alakították az…
Budafokon győzött és zárkózott a MEAFC-Miskolc
Idegenben aratott győzelmet a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata, az NB I/B, Zöld-csoport rájátszásának döntőjében, ahol a május 23-i, kedd esti kezdésig 2-0-ra vezetett a Budafok. Folytatás az egyenlítésért, május 27-én, pénteken, Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban! BUDAFOK – MEAFC-Miskolc 54-74 (17-16,…
Miskolcon is nyerni tudott a Budafok
Hazai pályán szenvedett vereséget május 19-én, pénteken este a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B, Zöld-csoport döntőjének második mérkőzésén, a Budafok együttesétől. A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Budafok javára. Telt ház előtt lépett pályára a MEAFC-Miskolc…
A Budafok vezet a döntőben
Pályaelőnyét kihasználva, a Budafok vezet az NB I/B, Zöld-csoportos kosárlabda bajnokság döntőjében, a MEAFC-Miskolc ellenében. A május 17-én, szerdán, a fővárosban elkezdett párharc május 19-én, pénteken 17.30-tól folytatódik Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban. Budafok – MEAFC-Miskolc 77-72 (15-22, 21-16, 19-13, 22-21)…
Döntőbe jutott a MEAFC-Miskolc!
A MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata május 11-én, csütörtökön este, Sopronban harcolta ki az NB I/B, Zöld-csoport rájátszás döntőjét. A SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdájának magabiztos legyőzésével 3-1 lett a végeredménye az elődöntő párharcának. SMAFC 1860 Soproni Egyetem – MEAFC-Miskolc 69-103…
Fölényes győzelemmel ismét vezet a MEAFC-Miskolc
A MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B, Zöld-csoportos rájátszás elődöntőjének május 9-i, keddi, harmadik mérkőzésén, hazai pályán fölényes győzelmet aratott a SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdája ellen. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc jelenlegi állása ezzel 2-1 a…