Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Remek játékkal győztük le a Szegedet!
Férfi Extraligás csapatunk vasárnap hazai környezetben fogadta a Vidux-Szegedi RSE együttesét az egyetemi körcsarnokban. Az Extraliga 9.-12. helyért vívott csatában kiemelten fontos volt ez a mérkőzés mindkét gárdának, hiszen a tabellán ugyan annyi ponttal (9-9 pont) álltak a fordulót megelőzően.…
A szezon utolsó hazai mérkőzése következik vasárnap!
A férfi Extraligában szereplő MEAFC-Peka Bau együttese vasárnap 17 óra 30 perctől kezdődő mérkőzésen fogadja a Vidux-Szegedi RSE-t. Az Extraliga 9.-12. helyért folyó rájátszásában mindkét csapat 9-9 ponttal áll a tabellán és céljuk a 9. hely megszerzése, így tehát…
Két győzelem egy vereség hazai pályán!
U15-ös harmadosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap hazai környezetben szerepeltek. A MEAFC-Gárdonyi két győzelemnek és egy vereséget könyvelhetett el arra a napra. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Gárdonyi – Egri VSE 0:3 ,, A feljavult nyitásainknak köszönhetően egy szorosabb…
Két győzelem egy vereség Budapesten!
U15-ös harmadosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapesten szerepelt a bajnokság felsőházának következő fordulójában. Bártfai Krisztián együttese a Gyöngyöst és a Csepelt verte meg, míg a TFSE-től kikapott. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: Gyöngyösi RSE – MEAFC-Felsőzsolca 1:2 ,, Kicsit hullámzó…
Ismét két győzelem a zsebben!
U15-ös fiú I. osztályú csapatunk vasárnap Debrecenben lépett pályára a bajnokság középszakaszának következő fordulójában. Jakó Imre alakulata két magabiztos győzelmet aratott. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: Kunhegyes ESE – MEAFC-Miskolc 0:3 ,,A Kunhegyes ellen játszottunk először a rövidke szünet után.…
Az eleje nehezen indult, de a végén magabiztos siker lett a TFSE ellen!
Vasárnap Budapesten szerepelt a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában. A tét nagy volt, hiszen a fordulót megelőzően hármas holtverseny volt a tabellán, hiszen a Vidux-Szegedi RSE-nek a TFSE-nek és a borsodi alakulatnak is 6…
Agresszív játékra lesz szükség a TFSE ellen!
Vasárnap Budapesten szerepel a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata. Kovács Zoltán csapata a TFSE vendégeként lép pályára a 9.-12. helyért megrendezett mérkőzésen. A két csapatnak a szezonban ez már a negyedik mérkőzése lesz egymás ellen a mérleg nyelve pedig…
Magabiztos győzelem hazai pályán!
Szerda este hazai pályán lépett pályára a férfi röplabda Extraligában érdekelt MEAFC-Peka Bau. A miskolci együttes a bajnokság alsóházi rájátszásában a Dunaújvárost fogadta az egyetemi körcsarnokban. Az első szett egy Komlósi ponttal indult majd egy hazai nyitás rontással és Simkó…
Cél a három pont itthon tartása!
Szerda este az egyetemi körcsarnokban lép pályára a MEAFC-Peka Bau férfi Extraligás röplabda csapata. Kovács Zoltán együttese a 9.-12.helyéért lévő alsóházi rájátszásban a Dunaújvárost fogadja 20 órától. ,,A szezonban eddig kétszer legyőztük a Dunaújváros csapatát.” – emlékezett vissza a két…
Egy győzelem egy vereség a hétvége mérlege!
U17-es fiú másodosztályú röplabda csapatunk vasárnap Debrecenben szerepelt a bajnokság középszakaszának soron következő fordulójában. Varga Lászlót ezen a napon Pallós Gergő helyettesítette a vezetőedzői poszton. Pallós Gergő nyilatkozatai a mérkőzések után: DEAC – MEAFC-Miskolc 3:1 ,,Nehezen indult a mérkőzés, keresték…