Továbbra is veretlenül
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi Keleti csoport, 13. forduló, Helyszín: Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 50 néző. Játékvezetők.: Vaszi Ádám, Lónáth László. Miskolci Egyetem – Nyíregyházi Egyetem 98-76 (24-22, 28-15, 19-15, 27-24) Miskolci Egyetem: Kozák B. (20/9), Sándor (15/12), Kozák M. (13),…
U17: Győzelem a DEAC ellen!
U17-es fiú röplabda csapatunk szombaton Debrecenbe látogatott. Ahol a tervek szerint a házigazda csapat mellett a MAFC-Németh László ellen mérkőztek volna Bacsó István tanítványai. Azonban a fővárosi gárda nem tudott elutazni a tornára így csak egy mérkőzés várt játékosainkra. Sajnálatos…
Torna győzelem Besenyszögön!
Vasárnap U12-es fiú röplabdacsapatunk Besenyszögön szerepelt ahol többek között a Miskolci Sportiskola két csapatával a házigazda Besenyszög szintén két csapatával mérkőzött meg. Bártfai Krisztián vezetőedző értékelése a mérkőzések után: Röplabda Besenyszög I. – MEAFC-Miskolc 0:2 ,,A besenyszögi fiú csapattal egy…
Fontos győzelmet szereztünk idegenben
Elképesztően szoros a női egyetemi bajnokság keleti csoportja, az eddig hazai pályán veretlen Corvinus Egyetem csapatát sikerült legyőzni! Közgáz SC – Miskolci Egyetem 65-66 (11-14, 22-14, 20-19, 12-19) Miskolc: Szegeczki (17/6) Kecskés (14/6), Takács (13/6), Papp (6), Kababik (4), csere:…
Nem hittük el, hogy van keresni valónk ezen a mérkőzésen!
Pénteken 18 órától U21-es férfi röplabda csapatunk a VRC Kazincbarcika gárdáját fogadta az egyetemi körcsarnokban. A mérkőzést végül a kazincbarcikai fiatalok nyerték 3:0 arányban, de csapatunk közel állt a szett rabláshoz. Így vélekedik Barócsi Ákos (aki Varga László vezetőedzőt helyettesítette…
Hullámzó mérkőzés
NB1 B. Zöld Csoport, Fiú U20 22. Forduló, Helyszín: Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékvezetők: Siska Sándor Ivett, Szalontai Dorina Tiszaújvárosi Phoenix KK U20 – MEAFC U20 67-72 (16-24,21-12,15-18, 15-18) Tiszaújváros: Nagy (22/15), Eremiás (11/3), Lenke (9/3), Czimmer (3), Drizner (2). Csere: Hajdú…
Vereség a listavezető ellen!
Múlt szombaton U21-es férfi röplabda csapatunk is pályára lépett. Varga László legénysége a listavezető Szolnokot fogadta az egyetemi körcsarnokban. A listavezető érvényesítette a papír formát azonban játékosaink minden dicséret megérdemli, mert sikerült két szoros szettet is játszani a Szolnokkal. Varga…
Miskolci siker a Borsod megyei rangadón
Győztes mérkőzésen remek játékkal debütált csapatunk új játékosa Puszta Dávid! FÉRFI NB I. B ZÖLD CSOPORT 22. FORDULÓ, HELYSZÍN: TISZAÚJVÁROSI SPORTCENTRUMJÁTÉKVEZETŐK ÉS MKOSZ ELLENŐR: GÁL JÁNOS, GERGELY CSABA, MARTON PÉTER (FARKAS JÁNOS) TISZAÚJVÁROSI PHOENIX KK – MEAFC-MISKOLC 66-77 (17-19, 18-21,…
Boldog arcok a második meccs után
MEAFC Struccolók – DVTK ÉLKSK Tiszaújváros 46-72 (5-32,6+3-8+5,13-21,19-6) MEAFC: Lupkovics (12), Kurucz (8), Rónaföldi (6), Orosz (6), Elek (5), Nagy (3), Szilva M. (3), Varga Bá. (2), Fafula (1), Szabó, Varga Ba. Edző: Fuhrmann Géza Tiszaújváros: Kiss-Kulcsár Zs. (30), Onder…
Arany és ezüstérem a hazai rendezésű U13-as tornán!
A mögöttünk hagyott vasárnap mindkét fiú U13-as csapatunk pályára lépett. Első ízben rendeztünk röplabda tornát Felsőzsolcán a helyi sportcsarnokban. A két MEAFC-os gárda mellett a Pécs és TFSE-Domokos együttesei szerepeltek még. A tornán abszolút csapataink domináltak hiszen még a MEAFC-Miskolc…