Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Újra Borsodban a Nagykőrösi Sólymok!
Legutóbb a 2014/15-ös kiírásban vendégeskedett Miskolcon a kőrösi kosárcsapat. Akkor még az NB II rájátszása zajlott a Körcsarnokban, most pénteken azonban újra az NB I/B Keleti csoportjában csaphatnak össze a felek. Ahogyan anno a MEAFC, úgy idén ősztől a Sólymok…
Küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgázott a listavezető MEAFC!
Nézőcsalogató meccsen megszereztük idei nyolcadik sikerünket! Drahos Gábor csak civilben sétálgatott, miközben társai már a pályán melegítettek. Irányító játékosunk egy mérkőzésre vonatkozó eltiltása miatt a szabályok értelmében a Nyíregyháza ellen nem léphetett pályára. Már két és fél perc után ki…
Kemény csatát nyertünk meg a Honvéd otthonában!
Nagyot harcolt a csapat idei hetedik győzelméért! Alig indult el a meccs, Endrész máris megkezdte a pontgyártást. Jó büntetőjét jó ziccere kísérte, majd Stefán kosarára Drahos válaszolt kintről. Soha rosszabb kezdést idegenben. A házigazda tudatos támadásaival leginkább Stefánt kereste, a vendégek pedig lendületes betörés-kiosztásokkal operáltak, így Szögi, és a kék…
Listavezetőhöz méltó játékkal nyertünk!
Határozott védekezéssel és energikus, helyenként igen látványos csapatmunkával győztük le az Óbuda gárdáját. Takács Dániel és Kopasz Márton is bőven idő előtt kint melegített a pályán. Friss egyetemistáink nem titkoltan jó teljesítménnyel akarták meglepni tavalyi csapatukat, az Óbudai Kaszásokat. Remekül…
Búcsú a kupától!
Hazai pályán vétett rengeteg hibánkat ezúttal nem tudtuk a megszokott lelkesedéssel kijavítani. Szerette volna folytatni eredményes játékát a házigazda, de nem tudta. Nehézkesen mozgott a komplett MEAFC, a védelem mondhatni átjáróház volt, így hiába találtak pár szép kosarat, csak kettő…
Újabb idegenbeli győzelmünkkel a tabella élére ugrottunk!
Két stabil bedobó nélkül kezdődött a Keleti csoport hatodik fordulójának egyik sláger mérkőzése, hiszen a vendéglátóknál Schéda, a Miskolcnál Máté neve is a sérültek listáján szerepelt. Bár a hazai csapat idén még keresi formáját (1 győzelem, 4 vereség), azt minden…
Hej, mekkorát dobbant a MEAFC- szív!
A harmadik negyedben egy demoralizáló 20-2-es hengerrel megfordítottuk a mérkőzést! Szögi remek labdalopásával indult az azonos mérleggel (3 győzelem, 1 vereség) álló keleti csapatok komoly téttel bíró rangadója. Mivel Endrész és Lippai kosaraira már érkezett válasz, így a negyed második fele átment amolyan felelgetésbe. A…
Ötven ponttal nyertünk a MAFC otthonában!
Egységes és hajtós csapatmunkával tiszteltük meg fiatal ellenfelünket és köszöntöttük születésnapja alkalmából Máté Balázst! Három érdekesség a mérkőzés margójára: Időjárási viszontagságok miatt sem Drahos sem Endrész nem lépett pályára a mérkőzésen. Centerünk el sem tudott utazni Budapestre, irányítónk pedig csak…
Nyolcan is két számjeggyel zártak a kupában!
A fiatal NB II-es debreceniek nem tudták megnehezíteni a MEAFC dolgát! Már a kissé elhúzódó bemelegítés során megállapítást nyert, hogy az utolsó pillanatban végül csak betoppanó, nagyon fiatal vendégek nem szabad, hogy gondot okozzanak a MAFC II elleni vendégjátékra készülő…
Legyőztük a tavalyi bronzérmest!
Hosszabb és lelkesebb kispadunk belehajszolta csapatunkat a – szinte teljesen átalakult Salgótarján elleni – győzelembe! Remek előjelekkel várta a hazai csapat a Salgótarján elleni mérkőzést, hiszen Orosz mellett Fazekas is új cipőben debütált a Körcsarnok talaján. Csapai révén a vendégek szerezték…