Kosárlabda szakosztály
MEAFC Kosárlabda Szakosztály hírek.
A Körcsarnok precíz szakembere, Lőrincz Öcsi!
Női kosarasaink vezetőedzőjét, Lőrincz Istvánt a teniszpályák és a Körcsarnok közti területen értük utol. Ott, ahol hosszú ideje végzi kifogástalanul munkáját és ahol az őt Pistinek szólító munkatársai sem sejtik, hogy a mindmáig aktívan sportoló, szűkebb körökben „Öcsinek” becézett kollégájuk,…
Az éremhalmozó kosaras lányok
Női kosárlabda csapatunk idén is harcba száll a bajnoki dobogóért. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség szervezésében Keleti Liga néven megrendezésre kerülő Női Amatőr Bajnokságban hagyományosan jól szereplő lányaink az utóbbi négy kiírás során egy aranyat és két bronzérmet nyertek. „Kifejezett…
Most elmaradt a kosárbravúr
Idegenben, a „B” csoport élmezőnyéhez tartozó Debrecen ellen lépett pályára tegnap fiú kosárcsapatunk. Az évek óta szisztematikus és eredményes munkát végző hazai gárda igazolta jó értelemben vett agresszív hírét és a negyven perc alapján – hibáinkat és Tóth Gábor hiányát…
Tóth Tamás, a kosaras család új tagja
Sportágunk berkeiben csak „Tojás”-ként ismert erőcsatár ugyan éveket töltött ingázással, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva mégis folyamatosan csapata meghatározó alappillére volt. Idén nyártól azonban Miskolcon folytatja sportszakmai és családi pályáját is, így csapatunk szakvezetése is okkal bizakodhat egy, az eddigieknél is jobb…
Tóth Gábor, a vajkezű visszatérő
A MEAFC-hoz és a kosárlabdához is újfent csatlakozó kiváló bedobónk legutóbbi győztes mérkőzésünkön húsz pontot, közte négy triplát szórt a Tiszaújvárosnak. A Miskolcra 14 év után visszaigazoló korábbi élvonalbeli játékosunk jövőre ott folytatná, ahol a Körcsarnokban anno abbahagyta, vagyis a…
Ezüstérem és különdíjak a Dobó-kupán!
Körbeverést követően, a későbbi bajnok Honvédot is legyőzve végül második helyen zártak kosarasaink az egri felkészülési tornán. „ Még aranyat is nyerhetünk” – bizakodott a lelátó miskolci része pontosan 10,8 másodperccel a torna zárását jelentő Eger-Honvéd mérkőzés vége előtti időkérés…
Bene Szilárd, a MEAFC vezetőedzője
Új edzővel kezdte meg idei felkészülését kosárlabda csapatunk. Tavaly még az egyetemi és főiskolai gárdánkon kívül a „kis” NB2-eseket irányította, idén nyártól viszont már a feljutásért harcba szálló NB2-es alakulat kispadja az övé. A MEAFC vezetőedzőjét, egyben korábbi játékosát, Bene…
Drahos Gábor, a MEAFC új irányítója
Friss igazolásainkat bemutató sorozatunk első részének címét akár rögtön meg is változtathatnánk egy, az „új” szócska mögé odaírt vaskos kérdőjellel. Csapatunk leendő motorja ugyanis eredeti MEAFC-nevelés. Idén nyártól pedig több éves élvonalbeli tapasztalatát újra hőn szeretett klubja szolgálatába állította. Visszatérésének…
Élvonalbeli kosárlabdázókkal erősített a bajnoki aranyra törő MEAFC
Az elmúlt években az NB II-es kosárlabda bajnokság egyik meghatározó csapatává vált a MEAFC. A korábbi évek rész sikereire építkezne tovább Bene Szilárd vezetőedző irányításával két hete edzésbe állt egyetemi klub. A 2014/15-ös szezon októberi kezdetét az egyesület vezetése az…
Nívós kosárlabda tornán a MEAFC
Az egri rendezésű Dobó István Kupán kezdi meg felkészülési mérkőzéseinek sorát csapatunk. Az Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti Sportcsarnokában most hétvégén minőségi, kizárólag NB I/B csoportos ellenfelekkel találkozik együttesünk. A szakmailag mindig felkészült házigazda egriek, a roppant mód megerősített Budapesti…