Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Bravúr kell a továbbjutáshoz a Magyar Kupában!
Extraligás férfi röplabda csapatunk szerda este Kecskeméten lép pályára a Magyar kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén. A miskolci mérkőzésen KRC siker született 3:1 arányban így ha tovább akar jutni a Bagó a legénység bravúrra lesz szükség. Bagó László vezetőedző osztotta meg…
Még mindig saját magunk árnyékai vagyunk!
Pénteken este hazai környezetben lépett pályára férfi Extraligás röplabda csapatunk. Bagó László csapata a TFSE-t fogadta az egyetemi körcsarnokban. Az első szettben abszolút a borsodi csapat akarata érvényesült és végig uralta a felvonást, bár a fővárosiak a szett végére közelebb…
Mellé beszédnek nincs helye, győzni kell pénteken itthon!
Extraligás férfi röplabda csapatunk pénteken este az egyetemi körcsarnokban folytatja a bajnokságot. Bagó László együttese a 11. helyén álló TFSE-t fogadja 19 óra 30 perctől. A MEAFC-Peka Bau továbbra is a legjobb nyolcba igyekszik így nem is lehet kérdés, hogy…
Két remek győzelem, második helyen zárjuk az alapszakaszt, jöhet az osztályozó!
U20-as másodosztályú csapatunk vasárnap Mórahalomra látogatott. Varga László együttesének nagy volt a tét, hiszen a osztályozós helyre pályáztak. Ennek megfelelő szellemiséggel is álltak bele a mérkőzésbe a srácok és meglett az eredménye. Két remek győzelem született és így készülhetnek az…
Két szoros vereség!
Harmadosztályú fiú U15-ös csapatunk szombaton Gyöngyösön vendégszerepelt. Ahol egy nagyon izgalmas mérkőzésen maradt alul a Ráckeve ellen és ugyancsak egy szoros csatában a hazai csapattal szemben. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: MEAFC-Gárdonyi – RSZSE 2:3 ,, Nagyon szoros mérkőzésen…
Két vereség, így 8.helyen zárjuk az alapszakaszt!
Fiú U15-ös másodosztályú csapatunk szombaton Dágra látogatott. Bártfai Krisztián vezetőedző igazolt távollétében Obbágy Zsuzsanna vezette csapatunkat ezen a napon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: Dág KSE – MEAFC-Felsőzsolca 3:0 ,, A mérkőzés során minden egyes pontért megdolgoztak a fiúk. Nagyon akartak,…
A harmadik helyen zártuk az alapszakaszt!
U15-ös fiú első osztályú csapatunk szombaton Kecskeméten lépett pályára. Ahol előbb egy nagyon izgalmas mérkőzésen győzte le a Szegedet majd kikapott a hazai csapattól. Jakó Imre vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: Szegedi RSE – MEAFC-Miskolc 2:3 ,,Az év eleji célkitűzésnek megfelelően…
Elhittük, hogy nincs keresni valónk ezen a mérkőzésen!
Férfi Extraligás röplabda csapatunk szombaton Debrecenben vendégeskedett a bajnokság soron következő fordulójában. Sajnos csak vendégeskedtünk a jó játékkal adósak maradtunk. A mérkőzésről elmondható, hogy mindkét fél tudása alatt teljesített, azonban a hazai csapat kevesebb hibával játszott, mint a MEAFC-Peka Bau.…
Nem feltartott kézzel utazunk Debrecenbe!
Szombaton folytatódik a férfi röplabda Extraliga alapszakasza, amikor is MEAFC-Peka Bau Debrecenbe látogat a DEAC-hoz. A két együttes a felkészülési időszakban többször is megmérkőzött egymással, ahol hol az egyik hol a másik bizonyult jobbnak. Tehát borítékolható, hogy szoros mérkőzés vár…
Kalandos hétvégén vagyunk túl!
U17-es másodosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapesten szerepelt. Mindkét mérkőzését elvesztette, de a srácokat minden dicséret megilleti hiszen nem volt könnyű az odavezető út. Sajnos kisebb balesetet szenvedtek az odavezető úton, de személyi sérülés nem történt így a játékosok tudták…