Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Egy győzelem egy vereség hazai pályán!
Fiú U15-ös harmadosztályú csapatunk vasárnap hazai környezetben fogadta a Kecskemét illetve a MAFC-NLG együtteseit. Bacsó István csapatának felkészülését több betegség is hátráltatta azonban a srácok kitettek magukért és végül egy győzelmet egy vereséget könyvelhettek el. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: MEAFC-Gárdonyi…
Egy győzelem egy vereség Szegeden!
U15-ös másodosztályú fiú röplabda csapatunk Szegeden szerepelt szombaton a bajnokság következő fordulójában. Bártfai Krisztián együttese egy győzelemmel és egy vereséggel térhetett haza. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: PSE Kék – MEAFC-Felsőzsolca 0:3 ,,Nagyon szépen, összeszedetten dolgoztak a fiúk. Szép megoldásokat, mentéseket…
Megvan az első győzelem a középszakaszban!
U15-ös fiú első osztályú csapatunk szombaton Budapesten szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. Jakó Imre együttese az első győzelmére hajtott a középszakaszban ami meg is lett, hiszen 3:0 arányban verte a PSE Fehér csapatát. A szolnoki együttestől azonban 3:0-as vereséget…
A Szeged elleni győzelemmel vezetjük a bajnokságot!
Pénteken este hazai környezetben fogadta NBI-es férfi röplabdacsapatunk a Vidux-Szegedi RSE együttesét. A tét nagy volt, hiszen egy esetleges MEAFC győzelem esetén a tabella első helyére ugorhatott csapatunk. Ennek tudatában lépett pályára Bagó László együttese. Az első játékrész szegedi ponttal…
Két vereség hazai pályán!
U13-as első osztályú fiú röplabda csapatunk szombaton hazai pályán szerepelt a bajnokság középszakaszának következő fordulójában. Bártfai Krisztián csapata a a PSE Zöld és a DSE cspataival küzdöttek meg. Csapatunknak ezen a napon nem sikerült mérkőzést nyerni, mindkét találkozót 3:0 arányban…
Csúcsrangadó az egyetemi körcsarnokban pénteken este!
Pénteken az egyetemi körcsarnokban fogadja NBI-es röplabdacsapatunk a Vidux-Szegedi RSE-t. A bajnokság alapszakaszát magabiztosan zárta az első helyen a Tisza parti alakulat, azonban azóta nem tudtak győzedelmeskedni a középszakaszban hiszen előbb a Dunaújvárostól majd a Dágtól kaptak ki ráadásul hazai…
Sajnos nem sikerült győzni a hétvégén!
U13-as harmadosztályú fiú röplabdacsapatunk Budapesten szerepelt a bajnokság soron következő fordulójában. Bacsó István együttese sajnos két vereséget szenvedett azon a napon. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: Viadukt SE – MEAFC-Gárdonyi 3:0 ,,Ezen a mérkőzésen már kezdtük azt játszani amit…
Két vereség Egerben!
Fiú U13-as másodosztály röplabdacsapatunk vasárnap Egerben szerepelt a bajnokság középszakaszának következő fordulójában. Obbágy Zsuzsanna csapata küzdött becsülettel, de ezúttal elmaradtak a győzelmek. Obbágy Zsuzsanna vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: EVSI – MEAFC-Bársony 2:1 ,,Végig úgy gondoltam, bár erős ellenféllel játszunk, ez…
Egy sima és egy szoros győzelem!
U17-es fiú másodosztályú röplabdacsapatunk a bajnokság középszakaszának soron következő fordulójában hazai környezetben szerepelt vasárnap. Varga László együttese két győzelemnek örülhetett. Vezetőedzői értékelések a mérkőzésekről: MEAFC-Miskolc – Malév SC 3:0 A megbeszéltekhez tartva magukat koncentráltan, fegyelmezetten játszottunk. Voltak kisebb, helyezkedési problémáink,…
Igazi csapatmunka volt, győzelem Dunaújvárosban!
Szombaton 15 órától Dunaújvárosban szerepelt NBI-es férfi röplabdacsapatunk a középszakasz 2. fordulójában. Mindkét csapat jó formában érkezett a találkozóra, hiszen a hazaiak az előző fordulóban a Szegedet verték meg míg csapatunk a Dágot. A két csapat alapszakaszbeli mérkőzéseit egyaránt a…