Röplabda szakosztály

MEAFC Röplabda szakosztály

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

    Egy győzelem egy vereség hazai pályán!

    U17-es fiú II.osztályú röplabda csapatunk a szombaton hazai környezetben szerepelt a bajnokság középszakaszának következő tornáján. Két mérkőzést játszott csapatunk ahol előbb 3:1-re verték meg a PTE-PEAC csapatát majd 3:0-s vereséget szenvedtek a Szeged együttesétől. Varga László vezetőedző értékelése a mérkőzésekről:…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U20

    Egy győzelem egy vereség hazai pályán

    U20-as fiú röplabda csapatunk szombaton az egyetemi Körcsarnokban szerepelt a bajnokság következő fordulójában. Varga László együttese a Malév SC-vel és a Gyöngyösi RSE csapataival mérte össze tudását. Ahol a fővárosi csapatot 3:0 arányban verte míg a gyöngyösi csapattal 0:3 arányban…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Nem feltartott kézzel utazunk Szegedre!

    Pénteken 18 órától a férfi röplabda NBI Liga alapszakaszának utolsó mérkőzése következik csapatunk számára. Az ellenfél a jelenlegi listavezető Vidux-Szegedi RSE, akik a miskolci találkozón novemberben nagy csatában 3:2 arányban győzni tudtak a Körcsarnokban. A tabella és ennek tükrében mondhatnánk,…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Két győzelem a hazai tornán!

    U13-as II.osztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap hazai környezetben lépett pályára a középszakasz első tornáján. Obbágy Zsuzsanna tanítvanyai a Debrecen és Székesfehérvár ellen mérkőztek meg és mindkét összecsapáson bezsebelték a győzelmet. Így értékelt vezetőedzőnk a mérkőzések után: MEAFC-Bársony – DEAC  2:1…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U11

    Bemutatkoztak a legkisebbek!

    Besenyszögön mutatkozott be legkisebb korosztályú fiú röplabda csapatunk. Ebben a korosztályban az eredményt még nem számolják így nincsen se vesztes se győztes .A lényeg, hogy a sportágat kezdjék megkedvelni a gyerekek és új élményeket szerezzenk. Igaz a játék alatt különböző…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Három vereség Budapesten!

    U13-as harmadosztályú fiú röplabda csapatunk Budapesten szombaton szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. Bacsó István csapata sajnos három vereségbe szaladt bele ezen a napon. Vezetőedzőnk így értékelt a mérkőzések után: MEAFC-Gárdonyi – PTE PEAC  0:3 ,,Fejlődtünk de sajnos nem jó…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Tudásunk alatt teljesítettünk!

    Vasárnap Dunaújvárosban lepett pályára NBI-es férfi röplabda csapatunk a 2022-es évben utoljára a bajnokságban. Igazi rangadó vart Bagó László csapatara hiszen Miskolcon a két csapat parázs mérkőzést vívott ahol végül az Újváros örülhetett októberben.  A mérkőzés elött elég bizonytalan volt…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

    Két vereséggel kezdtük a középszakaszt!

    U17-es fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapesten szerepelt a bajnokság középszakaszának első tornáján. A házigazda Pénzügyőr mellett a VRC Kazincbarca volt az ellenfél. Sajnos mindkét mérkőzésen alul maradtak fiaink. Így vélekedik a mérkőzésekről Varga László vezetőedző: MEAFC-Miskolc – VRCK  0:3 ,,A…