Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Értékes első tapasztalatok
A MEAFC – Bársony csapata október 20-án debütált az U13-as bajnokságban úgy is, mint résztvevő csapat és úgy is, mint tornaszervező. A fiúk először a kazincbarcikai VRCK I. csapatával csaptak össze. A mérkőzés elején megilletődve álltak a pályán, hiszen életük…
Biztató kezdés a bajnokságban
Október 20-án az U13-as korosztályú MEAFC – Arany röplabda versenyzőink is megkezdték menetelésüket a bajnokságban. Az első mérkőzésen a VRCK II.- es csapatával kellett megmérettetniük magukat. Az első szett elején kicsit bizonytalanul és kapkodva kezdtünk minek eredményeként a vendégek vezetést…
Megvan az első győzelem!
A hétvégén szombaton U21-es csapatunk hazai környezetben fogadta a Gödöllői RC csapatát a férfi NB II Keleti ,,A” csoportban. A két csapat mérkőzése óriási csatát hozott, hiszen egy 3:2-es mérkőzésen sikerült fiainknak megkaparintani a győzelmet. MEAFC-Miskolc U21 – Gödöllői RC …
Ahogy mondani szokták: Szegény embert az ág is húzza
2019.10.19-én Budapestre látogatott felnőtt csapatunk a Pénzügyőr-Debrecen gárdájához. Elég felforgatott kerettel érkezett meg csapatunk, hiszen többen betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt nem tartottak a csapattal. Így több poszton is kényszer megoldásokat kellett alkalmazni, hiszen ütő pozíciókban csapatunk két eredeti posztját…
Biztató jelek az első mérkőzésen
A mögöttünk hagyott hétvégén mutatkozott be a férfi NB II Keleti ,,A” csoportjában U21-es csapatunk. Hazai környezetben látta vendégül a MAFC-BME U21-es csapatát. MEAFC-Miskolc U21 – MAFC-BME U21 0:3 MEAFC-Miskolc U21: Ducsai Martin, Várszegi Tamás, Paranai Ádám, Batizovszki Tamás, Jerszi Richárd,…
Idény eleji forma
Felnőtt csapatunk az ifik után ugyancsak hazai pályán fogadta a Szolnoki RA U21-es csapatát a férfi NB II Keleti ,,B” jelű csoportjában. A mérkőzésről elmondható, hogy a pontosabban játszó vendégek megérdemelten nyertek. Szerváikkal igencsak meggyűlt a baja csapatunknak. MEAFC-Miskolc –…
2 győzelem egy vereség az idénynyitón
U15- ös csapatunk 2019.10.12-én megkezdte menetelését a 2019/2020 Országos Gyermek Bajnokság II. osztályában, ahol 3 mérkőzés várt rájuk aznap. Varga László Mihály beszámolója: „Az első összecsapáson a GLP Nyíregyháza csapatával mérték össze tudásukat. Az első szett elején a zavartság és megilletődöttség…
A fő cél a rutin megszerzése
A 2019/2020-as idényben első ízben indítottunk U17-es korosztályban csapatot. Ebben a korosztályban nem is az eredmény a fontos, hanem a mérkőzések hangulatainak megszokása a rutin megszerzése. 2019.09.29-én hazai környezetben mutatkozhattak be a fiaink. A Bzek László Országos Serdulő bajnokság A2-es…
2 győzelem az első tornán!
2019. október 5-én hazai pályán szerepelt U19-es csapatunk a bajnokság 1. tornáján. A nap első mérkőzésén a VRCK-Tiszaújváros csapatával küzdöttek meg fiaink. A mérkőzést 3:1 arányban sikerült megnyerni. A következő ellenfél a VRCK-Szalézi csapata volt. Ezt a mérkőzést magabiztos játékkal…
Felnőtt ezüstérem, U21-es tisztes helytállás a Szüret kupán!
A mögöttünk hagyott hétvégén Gyöngyösön rendezték meg a nagy múltra visszatekintő Szüret kupát, amelyen 10 csapat vett részt köztük felnőtt NB II-es csapatunk és U21-es csapatunk is. A mezőnyben volt egy román és egy cseh csapat is. Továbbá Szolnokról két…