Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Magabiztos siker az első rájátszás mérkőzésen!
2018.04.08-án 17:30-kor a férfi röplabda NB II keleti csoportjának rájátszásos szakaszának 1. fordulójában a Szolnoki Röplabda Akadémia csapatát fogadtuk hazai környezetben. A mérkőzés első szettjében csapatunk villámrajtot véve lépett el a hazai együttestől. Magabiztos és eredményes nyitásainknak és a megfelelő…
Debrecen és Miskolc nyerte el a 2024-es Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát
Hatalmas sikert ért el a magyar sportélet: az 1965-ös budapesti 4. nyári Universiadét követően majd 60 évvel – 6000 fős sportolói létszámával – minden idők legnagyobb Magyarországon megrendezett nemzetközi multisport eseményét nyerte el ma Magyarország. Az eredményt Adam Rocek, az…
Vereség az utolsó alapszakasz mérkőzésen
A férfi röplabda NB II keleti csoportjának záró fordulójában csapatunk Kecskemétre látogatott. Az első játékrészben a hazai csapat dominált köszönhetően stabilabb játékának és védekezésének így ezt a játékrészt a fiatal kecskeméti játékosok nyerték. 25:18 A második felvonásban csapatunk játéka javulni kezdett…
Sikeres utánpótlás toborzó!
Röplabda szakosztályunk tervei között szerepel, hogy szeptembertől újabb korosztállyal vagy korosztályokkal bővítse utánpótlását. Ennek első lépéseként toborzót tartott 2018.03.21-én a Gyarmati Dezső Sport Általános iskolában. A toborzón általános iskolás fiúk vettek részt. A csaknem 90 fős gyerek sereg megismerkedhetett ezen…
Nem sikerült a legjobb 10-be jutás
2018.03.11-én az elődöntők 2. tornájával folytatódott az U19-es fiú röplabda bajnokság. A második torna Kecskeméten került megrendezésre. Ahol a házigazdán kívül még a FINO Kaposvár és a PTEA-PEAC Pécs csapataival mérkőztek meg fiataljaink. A nap második mérkőzésén a dobogóra esélyes…
Magabiztos siker a Szolnok ellen!
2018.03.17-én 17:30-kor a férfi röplabda NB II keleti csoportjának 17. fordulójában csapatunk a Szolnoki Röplabda Akadémia csapatát fogadtuk hazai környezetben. A mérkőzés első szettjében csapatunk villámrajtot véve lépett el a hazai együttestől. Magabiztos és eredményes nyitásainknak és a megfelelő összpontosításnak…
MEAFC Röplabda toborzó
FIGYELEM!!MEAFC Fiú Röplabda TOBORZÓ!! Klubunk toborzót tart ÁLTALÁNOS ISKOLAI fiúk részére. Ideje: 2018.03.21. 15 óraHelye: Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola!! Minden röplabdázni vágyó fiút várunk!
Nem sikerült a továbbjutás!
Az elmúlt két hétben pályára lépett a lány és fiú MEFOB röplabda csapatunk is. Mindkét gárdának a Eger tanulóival kellet megmérkőzni az elődöntőbe jutásért. Az első mérkőzésekre az Egyetemváros E/4-es kollégium tornatermében került sor február 19-én. Először a miskolci és…
Ismét egy öt szettes csatát nyert meg csapatunk!
A férfi röplabda NB II Keleti csoportjának 16. fordulójában hazai pályán fogadtuk a MAFC BME U21-es csapatát. A fővárosi csapat a két együttes előző mérkőzésen győzedelmeskedni tudott így játékosainkat hajtotta a visszavágás. Ennek megfelelően a mérkőzés első játszmájában a csapatunk…
Izgalmas mérkőzésen: MEAFC siker
A férfi röplabda NB II Keleti csoportjának 15. fordulójában hazai pályán fogadtuk a PSE Debrecen csapatát. A hajdúsági gárda csapatunk mögött 4 ponttal lemaradva várta ezt a fordulót. Biztosra vehető volt, hogy a vendégcsapat nagyon elszántan fog küzdeni hiszen, ha…