Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Izzasztó meccsen nyertünk a TFSE ellen és vezetjük a tabellát!
Szombaton 18 órától hazai pályán fogadtuk a TFSE együttesét a férfi röplabda NBI liga alapszakaszának soron következő fordulójában. Csapatunk jó formában várta a találkozót, hiszen az előző fordulókban győzelmeknek (Szolnoki RK, Dág KSE) örülhettek Bagó László tanítványai. A liga újonca…
A liga újoncát fogadjuk hazai pályán!
Szombaton az egyetemi körcsarnokban 18 órától fogadja NBI-es röplabda csapatunk a liga újonc TFSE-t. Csapatunk eddig két 3:0-s győzelmet aratott míg a fővárosiak egy győzelemmel és két vereséggel indították a bajnokságot. Bagó László legénysége esélyesként lép pályára ezen a mérkőzésen…
Két vereség hazai pályán!
Vasárnap az egyetemi körcsarnokban került megrendezésre a Dunszt Ferenc U13-as bajnokság II.osztályának soron következő tornája, amelyen mint házigazda szerepelt MEAFC-Bársony csapatunk. Obbágy Zsuszanna tanítványai a VRC Kazincbarcikával és Egerrel mérte összetudását. Fiatal röplabdásaink mindent elkövette a győzelemért, de ezen a…
Túl vannak életük első tornáján
Fiú U13-as III. osztályú csapatunk is bemutatkozott az idei bajnokságban. Bacsó István tanítványai Budapesten szerepeltek, ahol a Pécs, Viadukt SE és a MAFC-Kolonics csapataival mérkőztek volna meg. Azonban a MAFC nem jelent meg a tornán így csak a Péccsel és…
Óriási győzelem a Dág ellen!
Szombaton 13 órától ez egyetemi körcsarnokban fogadta a Dág együttesét NBI-es röplabda csapatunk. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg hiszen a dági csapatot még sosem sikerült megverni, illetve ebben a bajnoki szezonban is a top csapatok közé sorolhatóak. Az első…
Most meg tudhatjuk hol is tartunk!
Férfi NBI-es röplabda csapatunk soron következő bajnokija október 15-én 13 órától lesz az egyetemi körcsarnokban. Bagó László együttese az egyik legerősebb csapatot a Dág KSE együttesét fogadja azon a napon. Vezetőedzőnket kértük meg, hogy ossza meg véleményét a mérkőzés előtt:…
Még várat magára az első győzelem!
MEAFC-Felsőzsolca U15-ös I. osztályú fiú röplabda csapatunk szombaton Kunhegyesen lépett pályára a bajnokság második tornáján. A házigazdák mellett a Kecskemét csapatával mérkőztek meg Bártfai Krisztián tanítványai. A mérkőzéseken látszik a befektetett munka, de a jó eredmény még várat magára. Bártfai…
Ismét két győzelem a zsebben!
U15-ös fiú röplabda csapatunk szombaton Budapesten szerepelt a bajnokság második tornáján. A házigazda Pénzügyőr Kék és a Szeged csapataival mérkőztek meg Jakó Imre tanítványai. Mindkét mrkőzést szett veszteség nélkül sikerült megnyerni így továbbra is veretlen csapatunk a bajnokságban. Jakó Imre…
Két vereségbe szaladtunk bele!
U20-as fiú röplabda csapatunk vasárnap Tahitótfalun szerepelt a bajnokság soron következő tornájára, ahol a Győr és a Dunakanyar csapataival mérkőztek meg. Varga László vezetőedző értékelése a mérkőzésekről: Uni-Győr SZESE – MEAFC-Miskolc 3:1 ,,Az első mérkőzésen az Uni-Győr Szese csapatával kellet…
Győzelemmel kezdtük a szezont!
Pénteken Szolnokon kezdte meg NBI-es röplabda csapatunk a 2022/2023-as szezont. Az elmúlt években a két csapat mérkőzései mindig nagy csatákat hozott. Csapatunk az elmúlt évekhez képest jelentősen átalakult (ez elmondható a hazai csapatról is) így nagy várakozás előzte meg ezt…