Kosárlabda NB1
NB1/B felnőtt kosárlabda csapat hírek.
Nem sikerült pontot hozni Ceglédről
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata január 20-án, szombaton Cegléden vendégszerepelt. Az elsőszámú irányítóját, a sérült Tóth Bencét továbbra is nélkülöző miskolciak ezúttal nem igazán tudták megnehezíteni a hazaiak dolgát. Ceglédi KE – MEAFC-Peka Bau 87-62 (22-9,…
Hazai pályán nem bírtunk el a Vasas Akadémiával
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata január 12-én, pénteken a Vasas Akadémia gárdáját fogadta az Egyetemi Körcsarnokban. A bajnokság 15. fordulója keretében lejátszott mérkőzésen a fővárosiak a találkozó első felében elhúztak, a házigazdák ezúttal csak a második…
A MAFC ellen nem ment a MEAFC-Peka Bau csapatának
A férfi kosárlabda NB I/B, Piros-csoportos MEAFC-Peka Bau idei első mérkőzését január 6-án, szombaton Budapesten játszotta le. A bajnokság 14. fordulójának keretében lejátszott találkozón a tabella 3. helyén tanyázó vendéglátók ezúttal érvényesítették a papírformát és nyertek. Újbuda-MAFC – MEAFC-Peka Bau…
Nem sikerült győzelemmel zárni az évet
Az idei év utolsó mérkőzésén a MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata december 15-én, pénteken este a Phoenix-MT Fót gárdáját fogadta az Egyetemi Körcsarnokban. A bajnokság 13. fordulójának keretében a két közvetlen rivális között lejátszott, végig fej-fej melletti,…
A MEAFC-Peka Bau nem tudott pontot hozni Budapestről
A fővárosban vendégeskedett és szenvedett szoros mérkőzésen vereséget a MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A találkozót december 10-én, vasárnap este a 12. forduló keretében játszották le. BKG PRIMA Akadémia – MEAFC-Peka Bau 75-60 (17-9, 17-20, 20-20, 21-11)…
A MEAFC bajnokcsapatait is díjazták
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata december 7-én, csütörtökön délután a Művészetek Házában tartotta meg a kiváló teljesítményt nyújtott sportolók és edzők díjátadó ünnepségét, melyen a MEAFC egyaránt bajnokságot nyert kosárlabda és röplabda csapata is érdekelt volt. Az utóbbi években rendszeres…
Budafokon nem tudott nyerni a MEAFC-Peka Bau
A Budafok vendégeként nem tudta tovább gyarapítani győzelmei számát a MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A 11. forduló keretében lejátszott mérkőzést december 1-én, pénteken este játszották le. Budafok – MEAFC-Peka Bau 96-73 (27-26, 32-17, 21-13, 16-17) BMTE…
A MEAFC-Peka Bau a Kaszásokat is legyőzte
Újabb hazai pályás győzelemmel folytatta a pontvadászatot a MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A bajnokság 10. fordulójának keretében november 24-én, pénteken este lejátszott találkozón az Óbudai Kaszások együttese volt az aktuális ellenfél. MEAFC-Peka Bau – Óbudai Kaszások…
A házigazda és listavezető Pécs jobb volt a MEAFC-Miskolcnál
A tabella élén tanyázó Pécsi VSK-VEOLIA otthonában szenvedett vereséget az NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda bajnokságban érdekelt MEAFC-Miskolc csapata. A találkozót november 17-én, pénteken este a bajnokság 9. fordulójának keretében játszották le a felek. Pécsi VSK-VEOLIA – MEAFC-Miskolc 115-74 (26-22,…
A Salgótarján ellen is nyert a MEAFC-Miskolc
Hazai pályán fogadta és győzte le a Salgótarján együttesét az NB I/B, Piros-csoport 8. fordulójában a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata. A találkozót november 10-én, pénteken este játszották le a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 103-97 (30-26, 22-30, 22-19,…