Röplabda szakosztály

MEAFC Röplabda szakosztály

  • Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

    NBII: Vereség a listavezető ellen

    A férfi röplabda NBII-U21 ,,C” jelű csoportjának soron következő fordulójában egyetemista röplabdásaink Szolnokra látogattak szombat este. A hazai csapat vezeti a bajnokságot, így nem könnyű mérkőzés várt Kovács Zoltán csapatára. Már csak azért sem, mert sajnos hétközi sérülések is hátráltatták…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Aranyérem a kecskeméti tornán

    Hasonlóan a felsőzsolcai csapatunkhoz másik U13-as csapatunk is vasárnap játszotta le a 2021-es év utolsó tornáját Kecskeméten. Gyerek röplabdásaink három mérkőzést játszottak le és nyertek meg szett veszteség nélkül. Obbágy Zsuzsanna vezetőedző értékelése a mérkőzésekről:  Veszprém RK – MEAFC-Miskolc 0-3…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Bronzérem a legkisebbeknél

    Szombaton a városi sportiskola szervezésében legkisebb korosztályú fiú röplabdásaink karácsony kupán vettek részt az MVSC sporttelepen. Ebben a korosztályban még fiú és lány csapatok is játszanak egymás ellen így nem volt meglepő, hogy egyetlen fiú csapatként képviseltettük magunkat a DVTK…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

    Aranyérem a budapesti tornán

    Vasárnap Budapesten szerepelt a Dunszt Ferenc U13 OMB II. osztály következő tornáján a MEAFC-Felsőzsolca U13-as röplabdacsapatunk.  Bártfai Krisztián fiainak három mérkőzést kellett lejátszani azon a napon. A mérkőzéseken a srácok remek teljesítményt nyújtottak így a nap végén torna győzelemnek örülhettek.…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    Remek játék, sima győzelem!

    Tatár Mihály U15 OGYB II. osztály alapszakaszának utolsó fordulójában fiú röplabdacsapatunk a Budapestre látogatott, ahol a MALÉV SC-vel mérkőztek meg. Bacsó István tanítványai az egész mérkőzés alatt magabiztosan játszottak, élvezték a mérkőzést. Folyamatosan irányították az összecsapást így egy percig sem…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Magabiztos győzelem hazai pályán!

    Pénteken este hazai környezetben fogadta NBI-es röplabdacsapatunk a GLP Nyíregyháza együttesét a bajnokság soron következő fordulójában. A mérkőzés előtt Bagó László vezetőedzőnk elmondta, hogy a győzelem az elvárás ezen az összecsapáson. A mérkőzés első felvonásában már hamar sikerült nagy előnyt…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Cél a három pont itthon tartása

    Az NBI Liga Alapszakasz következő fordulójában férfi röplabdacsapatunk az egyetemi körcsarnokban fogadja a GLP Nyíregyháza együttesét. A találkozó pénteken este 19 óra 30 perctől kezdődik majd ahol nem is lehet más célja csapatunknak mint mind a három pont megszerzése. A…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

    Erre a mérkőzésre lehet építkezni

    A Buzek László U17 OSB II. osztály Alapszakaszának 2021-es utolsó tornáján Budapesten szerepelt fiú röplabdacsapatunk múlt vasárnap. A sorsolás érdekessége, hogy Bacsó István tanítványai egy mérkőzésre utaztak fel a fővárosba, ahol is a Pécs csapatával mérkőztek meg. Egy izgalmas, fordulatokkal…

  • Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

    Vereség tartalékosan az Eger ellen

    Hazai környezetben fogadta NBII-es röplabda csapatunk az Eszterházy SC együttesét szombaton az egyetemi körcsarnokban. Nem ígérkezett egyszerű mérkőzésnek hiszen a egriek eddig minden mérkőzésüket sikerrel vették a 2021/2022-es szezonban. Kovács Zoltán együttesében több hiányzó is akadt betegség miatt így felforgatott…