Röplabda szakosztály

MEAFC Röplabda szakosztály

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Nem vallottunk szégyent a rekordbajnok ellen!

    Csütörtök este 20 órától ez egyetemi körcsarnokban fogadta NBI-es röplabda csapatunk a rekordbajnok Fino Kaposvár együttesét a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén. Az első szettben csapatunkon még a megilletődöttség látszott így a nyitásfogadásunk is akadozott. Így azt viszonylag simán hozta…

  • Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

    Nyert a rutinosabb csapat!

    Múlt pénteken érdekes találkozónak lehettek szemtanúi a kilátogató nézők az egyetemi körcsarnokban. Ugyanis a férfi röplabda NBII-U21 ,,C” csoportjában a MEAFC mérkőzött meg a MEAFC-cal. Hogyan is lehet ez? Ebben a bajnokságban egyesületünknek két csapat is elindult az idei kiírásban.…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Minden jól alakult aztán….

    Férfi NBI-es csapatunk kedden Szolnokon szerepelt a bajnokság következő mérkőzésén. Ezúttal a magyar U19-es válogatott volt Bagó Lászlóék ellenfele. Az első két játékrészben szoros eredmények születtek, de Kovácsék a rutinjukkal és fegyelmezettebb játékkal tudták hozni az első két felvonást. Az…

  • Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Sok hibával játszottunk!

    Péntek este az egyetemi körcsarnokban fogadta NBI-es férfi röplabda csapatunk a Dág KSE együttesét a bajnokság soron következő fordulójában. Az első felvonásban a vendégcsapat ragadta magához a kezdeményezést és egy remek kezdéssel meg is léptek csapatunktól. Ezt a hátrányt nem…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    Kettős győzelem!

    U15-ös csapatunk Debrecenbe látogatott a Tatár Mihály U15 OGYB II. osztályú bajnokság soron következő fordulójában, ahol a házigazdák mellett a GLP Nyíregyházával mérkőztek meg. Bacsó István legénységes mindkét mérkőzést sikerrel vette. A Debrecent 3:0 arányban míg a Nyíregyházát drámai csatában…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

    Újabb győzelem a bajnokságban!

    Szombaton az egyetemi körcsarnokban fogadta U21-es csapatunk a GLP Nyíregyháza U21-es csapatát az NBII-U21 ’C’ jelű csoportjában. Varga László tanítványai a kezdeti álmos játék után fokozatosan lendültek játékba. Így sikerült ezt a mérkőzést is 3:1 arányban megnyerni így eddig két…

  • Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

    Vereség a VRCK U21 ellen!

    Az elmúlt hétvégén több utánpótlás csapatunk is pályára lépett a saját bajnokságában. A sort az NBII-U21 ’C’ csoportban szereplő másodosztályú alakulatunk kezdte szombaton. Kovács Zoltán fiai Kazincbarcikára látogattak, ahol a helyi U21-es gárdával mérkőztek meg. A mérkőzés feléig jól tartotta…