Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Sorozatban a negyedik győzelem is zsebben van!
Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt Sorozatban negyedig mérkőzését nyerte meg felnőtt csapatunk az NB II Keleti csoport rájátszásában. Ezúttal a PSE Debrecen csapata látogatott az E/4 tornateremben a mögöttünk hagyott szombaton. A mérkőzés első szettjében csapatunk rögtön…
VI. helyen zárt a MEAFC –BÁRSONY a 4. fordulón
Röplabda 2019-2020 – U-13 MEAFC-Bársony U13-as csapatunk 2020. február 15.-én Debrecenben vett részt a Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság II. osztály 4. fordulóján. A mérkőzéseken való szereplés sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztük. A tornát a 6. helyen zártuk. A nap…
Két győzelem a helyosztó első tornáján!
Röplabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc U21 Csapatunk számára a bajnokság a helyosztókkal folytatódott. A versenykiírás alapján csapatunk legjobb esetben is már csak a 11.helyen végezhet. Ehhez azonban két tornán is részt kell vennie. A mögöttünk hagyott hétvégén így játékosaink Szegeden léptek…
MEAFC-Arany bronzérem a debreceni tornán!
Röplabda 2019-2020 – U-13 MEAFC-Arany 2020. február 15.-én az U13 – as korosztályú versenyzőink Debrecenben a DEAC vendégeiként léptek pályára. Az első mérkőzésen a DEAC csapatával mérték össze tudásukat a srácok. Az előző fordulókhoz hasonlóan nagy csatának ígérkezett az összecsapás. …
Megvan sorozatban a harmadik győzelem is!
Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt A harmadik fordulóval folytatódott az NB II Keleti csoport rájátszása. Ahol csapatunk hazai környezetben fogadta a Gödöllő csapatát. A mérkőzés első felvonásában csapatunk játéka pontatlanabb volt a szokásosnál, de így is uralni…
Cél a sorozatban a negyedik győzelem megszerzése a hétvégén!
Az NB II Keleti csoport rájátszásának 4. fordulójában most szombaton 17 óra 30 perckor ismét az E/4-es tornateremben lépünk pályára. Az ellenfél a PSE Debrecen csapata lesz. Érdemes tudni, hogy a PSE Debrecen valójában már nem egy debreceni csapatot takar,…
Cél sorozatban a harmadik győzelem megszerzése!
Az NB II Keleti rájátszás 3. fordulójában hazai pályán fogadjuk a Gödöllői RC csapatát. A két csapat eddig csak egyszer találkozott egymással egy felkészülési tornán. Ahol csapatunk győzedelmeskedni tudott. Ebben a bajnokságban az alapszakaszban a két csapat különböző csoportban szerepelt.…
Sikerrel vettük a Szolnoki akadályt!
Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt A mögöttünk hagyott hétvégén felnőtt csapatunk a Keleti csoport rájátszásának 2. fordulójában Szolnokon szerepelt a Szolnoki Sportcentrum NB2 vendégeként. Az első szettben játékunk kicsit döcögősen ment, de így is vezettünk végig ebben…
Egy lépéssel közelebb a legjobb 4 felé!
Röplabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc U15 Február 9.-én rendezték meg a Tatár Mihály U15 II. osztályú Országos Gyermek Bajnokság „J” csoportjának az első fordulóját Gödöllőn, amely már a legjobb négy közé jutásról fog dönteni. Csapatunk mint az alap-, és középszakaszban is…
Felnőtt csapatunk a három pontért utazik Szolnokra
Férfi felnőtt másodosztályú röplabda csapatunk február 15-én 16 órakor lép pályára Szolnokon a Tiszavirág arénába. Csapatunk az NB II Kelet rájátszás 1. fordulójában a GLP Nyíregyházát verte meg hazai környezetben. A fiúk most is a három pont reményében lépnek pályára…