Röplabda szakosztály
MEAFC Röplabda szakosztály
Könnyed játék helyett görcsösség!
A mögöttünk hagyott szombaton ismét hazai környezetben lépett pályára felnőtt NBI-es röplabda csapatunk. Jelen helyzetben kész csoda volt, hogy sikerült szombaton mérkőzést játszani, hiszen eredetileg a Dág együtteség fogadták volna. Ott azonban közbe a szólt a vírushelyzet és így a…
Végre ismét játszhatunk!
Ellenfélcsere, de végre ismét játszhatunk! Felnőtt NBI-es röplabda csapatunk szombaton este 18 órától hazai környezetben fogadja a Kistext SE csapatát. Eredetileg, a Dág KSE együttese látogatott volna az egyetemvárosba, de sajnos a vírus közbe szólt. Ugyanez történ a Kistext csapatával…
U19: Itthon folytatta a bajnokságot csapatunk
2020. Október 20-án hazai környezetben folytatta a bajnokságot az U19 csapatunk. Ezen a napon az alapszakasz „D” csoportjának II. fordulóján 3 mérkőzést kellett lejátszani. Az elő mérkőzésen ismételten a GLP Nyíregyháza csapatával mérhettük össze tudásunkat. A fiúk kitartóan küzdöttek és…
Mindent megpróbáltak megvalósítani, amit edzéseken tanultak
2020. Október 10.-én az U17-es csapatunk folytatta szereplését a Buzek László U17 OSB II. osztályában ahol a II. fordulóra került sor ezúttal Újfehértón. Varga László vezetőedző beszámolója olvasható a tornáról. Az elő mérkőzésen az Újfehértói SE csapatával mérhettük össze tudásunkat.…
Le a kalappal a játékosok előtt!
Felnőtt NBI-es röplabda csapatunknak sűrű hétvége áll a háta mögött. Pénteken a Kistext SE csapatát míg vasárnap a MÁV Előre Bericap együttesét fogadta az egyetemi körcsarnokban. A pénteki találkozó előtt, a Kistext SE százszázalékos mutatóval és vesztett játszma nélkül érkezett.…
Dupla fordulót játszanak röplabdásaink
Férfi NBI-es röplabda csapatunk pénteken 20 órától a Kistext, míg vasárnap 19 órától a MÁV Előre Bericap-ot fogadja hazai környezetben. Eddig egy mérkőzést tudtak röplabdásaink lejátszani a járvány helyzet miatt a bajnokságban, ahol vereséget szenvedtek a Szolnok vendégeként. Így mindenképp…
Több bátorság és merészség kell!
A múlt szombaton hazai környezetben kezdte meg az új idényt U21-es csapatunk az NB II Keleti csoportban. Az egyetemi körcsarnokban fogadták a VRC Kazincbarcika U21-es csapatát. Az első szett elején sok hibát vétettük, amit az ellenfél ki is használt, így…
U21-es csapatunk is elkezdi szezont immáron új edzői stábbal!
A 2020/2021-es szezonban új vezetőedzővel vág neki U21-es csapatunk. Ugyanis eddigi edzőjük Papp (most már Molnár) Dóra a Vasas Óbuda csapatához távozott. Molnár Dóra nyilatkozata a távozásról: az esküvőnk után két nappal megcsörrent a telefonom, és a Vasas szakmai igazgatója.…
Szoros mérkőzésen nyert U15-ös csapatunk!
Vasárnap Budapesten szerepelt U15-ös csapatunk a bajnokság soron következő tornáján. A lebonyolítási rend értelmében csak egy mérkőzést kellett játszania Bacsó István tanítványainak. Ami igazán szorosra és hosszúra nyúlt. Hiszen 3:2 arányban sikerült legyőzni a Talent S.E. Debrecen csapatát. Bacsó István…
U19-es csapatunk is bemutatkozott az új idényben!
Szeptember 27.-én U19-es csapatunk is megkezdte a 2020/2021 bajnokságot a másodosztály D jelű csoportjában. A játékosok Nyíregyházára látogattak a bajnokság első tornájára. Varga László összefoglalója a tornáról: GLP Nyíregyháza – MEAFC-Miskolc 3 – 0 Az elő mérkőzésen a házigazda GLP…